7 GYILKOS SZÉPSÉGTRÜKK A TÖRTÉNELEMBŐL: AMIBE BELEHALTAK A NŐK
A modern szépészeti eljárások sem kellemesek, de általában nem halnak bele a nők a botoxba vagy a kémiai hámlasztásba. Ám nézd csak, milyen őrültségeket csináltak régen a nők szépségük érdekében.
Fullasztó fűző
Majdnem 700 éven át kötelező kelléke volt minden úrinő ruhatárának. Tekintélyt parancsolt, a tisztesség jelképe volt, nem mellesleg pedig olyan darázsderekat csinált, amitől lélegezni is alig lehetett.
A felnyomott mellű, befűzött, összenyomott belső szervű, oxigénhiányukban pihegő, vagy épp elájuló dámákat valamiért vonzónak találták a férfiak, a nők pedig ragaszkodtak hozzá, még úgy is, hogy 1874-ben több mint 97 betegséget, köztük a hisztériát és a melankóliát is a fűző mellékhatásaihoz sorolták. Az 1900-as évektől aztán fokozatosan lettek egyre kényelmesebbek, és kevésbé kegyetlenek a fűzők, mára pedig el is tűntek a kötelező kellékek közül.
Lassú halált okozó sápadt bőr
A hófehér arcbőr egykoron a társadalmi rangot, az adott nő elkényeztetett, azaz nagyúri mivoltát jelképezte, de aki eleve nem volt nagyon sápadt, az kénytelen volt púderezni az arcát.
Igen ám, de volt, hogy ecettel kevert ólmot használtak a cél eléréséhez, ami szép lassú haldoklást, addig pedig fejfájást, hányingert, álmatlanságot, és a szervek lassú leállását nyújtotta cserébe. A kozmetikai ólommérgezés első dokumentált áldozata 1760-ban egy ír nemesasszony, Marie Gunning volt, de ez sem tartotta vissza a nőket a púderezéstől.
Arzénevés, és azok a bizonyos zöld ruhák
A XVIII. században egy svéd vegyész által előállított réz- és arzénvegyület, a Scheele-zöld volt divatos fal- és tapétaszín, és a világoszöld, divatos ruhákat, kiegészítőket is arzénes festékkel állították elő. Nem véletlen, hogy a pár száz évvel ezelőtt élt emberek arzénszintje sokkal magasabb volt, mint ma. Mindezen túl a nők arzént még külön ettek is, mert így óvták bőrük és hajuk szépségét – végül is igazuk volt, a ráncos bőr és az ősz hajszálak megjelenése előtt jól meghaltak.
Apró lábak bármi áron
A lábkötés hagyomány Kínában tombolt egészen az 1900-as évekig. Állítólag egy 10. századi táncos hozta divatba, a pici láb azt jelentette, hogy az illető hölgynek nem kell dolgoznia, mert olyan gazdag, ráér tipegni.
A megnyomorító eljárás odáig fajult, hogy a 12. századra az aranylótusz, vagyis a 10 cm-es női láb volt a szépségideál– csak emlékeztetőül, ma egy 38-as lábú nőnek 23-24 cm a talphossza. A kötözést és a fájdalmas eljárásokat már a kislányoknál elkezdték, felnőtt korukra pedig legtöbbször annyira eldeformálódott a lábuk, hogy majdhogynem járásképtelenné váltak.
Sugárzó szépség: Radioaktív arckrémek
Amikor még a rádiumról csupa jót gondoltak – 1930 körül – , akkor olyan arckrémeket gyártottak, amik serkentik a sejtek vitalitását, a keringést, feszesebbé teszik a bőrt, meggyógyítják a keléseket, pattanásokat, megállítják az öregedést, és még sorolhatnánk.
Azt, hogy közben radioaktív összetevők kifejezetten károsak, akkoriban még nem tudták.
Nadragulya az igéző tekintetért
A kitágult pupillák érdeklődést, akár szexuális izgalmat is sugározhatnak, jól tudták ezt a romantika hölgyei is – a nadragulya másik neve a belladonna, ami olaszul szép hölgyet jelent – , akik nadragulya vagy maszlagivással érték el a kívánt hatást.
A nadragulya azonban nemcsak hallucinogén, de erősen mérgező is, így sokan tág pupillákkal ugyan, de örökre lehunyták a szemüket miatta.
A tűzveszélyes krinolin
A 18–19. században a harang alakú szoknyákat krinolin viselésével érték el – így lett még hangsúlyosabb a fűzővel leszorított derék. A hatalmas ruhadarab azonban kifejezetten balesetveszélyes volt: 1861-ben például Henry Wadsworth Longfellow felesége ruhája tüzet fogott, és mire eloltották, az asszony olyan súlyosan megégett, hogy másnap belehalt sérüléseibe.
1858-ban a The New York Times szerint a krinolin átlagosan heti három halálesetet okozott, ezek közt nemcsak tűzesetek szerepeltek, az is megtörtént, hogy a vízbe esett asszonyok elmerültek a ruhák miatt, mielőtt kimenthették volna őket.