EZZEL A 2 HOZZÁVALÓVAL MEGAKADÁLYOZHATJUK, HOGY MEGBETEGEDJEN A VASTAGBELÜNK!

Hogy egészségesek maradjunk sokáig, ez sokban függ az életmódunktól és a táplálkozásunktól. Szervezetünknek szüksége van a különböző tápanyagokra, amelyek nélkül nem tud működni, ez pedig változatos ételek fogyasztásával érhető el. Az egészségmegőrzés másik fontos vetülete a méregtelenítés, hiszen ha hosszú ideig bennünk maradnak a toxikus anyagok, akkor gyulladások alakulhatnak ki, amivel már az immunrendszerünk nem tud megbírkózni.

Átlagosan, életünk során abélrendszerünkön 40 ezer liter folyadék és 100 tonna élelmiszer halad át. Ebből kikövetkeztethető, hogy mekkora mennyiségű salakanyag, káros vegyület, toxikus összetevők haladnak át a belekben, főként a vastagbélben. Ha nem vigyázunk eléggé, nem méregtelenítünk rendszeresen, gyulladások, fekélyek, akár még rák is kialakulhat ezen béltraktusban, amelynek komoly következményei lehetnek. Ha a méreganyagok bejutnak a véráramba, akkor csak nagy nehézségek árán szerezhetjük vissza az egészségünket.

Ha székrekedés kínoz, magas a vércukorszintünk, baj van a májunkkal, vesénkkel, gyenge az emésztésünk, túlsúlyosak vagyunk, akkor a bélrendszerben valami biztosan nincsen rendben.

Ezért cselekedni kell, érdemes tisztítókúrát tartani. Ebben segítenek az olyan táplálékok, mint a lenmag, amelyből napi 1–3 evőkanál 21 nap alatt már eltávolítja a bélfalra lerakódott váladékot, az élősködőket, az ürülék maradékokat, és ezzel párhuzamosan javítja a bélflóra egyensúlyát, működését.

A lenmag ugyanakkor azért is jó, mert felgyorsítja a zsírok és kalóriák elégetését. szabályozza az emésztést, beindítva a méreganyagok távozását és a rossz koleszterinszint csökkenését.

Ugyanakkor enyhülést hoz a a gyomorfekélyben, a gyomorhurutban, a vastabélgyulladásban szenvedőknek. Megelőzhető a húgyúti fertőzés, a ciszták kialakulása.

HÁROM HETES VASTAGBÉLTISZTÍTÓ-KÚRA

A következő menüt minden reggel fogyasszuk el.

Első hét: keverjünk össze 100 ml kefírt 1 evőkanál lenmag liszttel.

Második hét: keverjünk össze 100 ml kefírt 2 evőkanál lenmag liszttel.

Harmadik hét: keverjünk össze 150 ml kefírt 3 evőkanál lenmag liszttel.

Ha nem kapunk sehol lenmag lisztet, daráljuk le, az is megteszi, csak mindig frisset használjunk. A folyadékbevitel is fontos, ezért naponta igyunk meg legalább 2 liter vizet.

Hozzászólások: