A párok közötti kommunikáció nagyrészt nonverbálisan zajlik, amit megfigyelve szinte önmagában is meglatolható, hogy a két fél mennyire elégedett a kapcsolattal. Párkapcsolati tanácsadás során már az első alkalommal sokat elárul a pár testbeszéde: milyen messze ülnek, megérintik-e egymást, ránéznek-e a másikra, vagy éppen ellenkezőleg: bármire néznek inkább, csak egymásra nem. Nyílt tekintettel vagy lesütött szemmel beszélnek, változik-e bizonyos témáknál a hangszínük vagy a beszédtempó: melyek azok a témák, amelyeknél hirtelen például hadarni kezdenek vagy csak harapófogóval lehet belőlük kihúzni egy-egy szót. Ezekből következtethetünk a párok viszonyára, sokszor akár maguk számára sem megfogalmazott érzéseikre.
János és Irén tíz éve élnek együtt. Mindketten nehéz családi háttérrel rendelkeznek, és miután Vajdaságból Magyarországra költöztek, a megélhetésért való küzdelemben fokozatosan kiüresedett a kapcsolatuk. Nem sokra rá beütött az első krízis: Irénnek négy évvel ezelőtt viszonya lett az egyik kollegájával, melynek azonban hamar véget vetett. János egy éve szintén viszonyt kezdett egyik kolleganőjével. Ez a második külső kapcsolat hozta el őket végül hozzánk. Szerették volna megmenteni kapcsolatukat. Mindketten felismerték, hogy a félrelépések mögött az eltávolodás áll, már jó ideje nem beszélik meg egymással a dolgokat, inkább magukban tartják a feszültségeket.
A felgyűlt indulatok és sérelmek hatására az üléseken kezdetben nem néztek egymásra, nem is egymáshoz beszéltek, hanem inkább hozzánk. János ropogtatta a kézujjait, Irén pedig összeroskadva, görnyedten ült, és maga elé beszélt: indulat és szemrehányás érződött a hangjában. Egyikőjük sem tudott azonban direktben a másikhoz beszélni és érzelmeket vagy kérést megfogalmazni. Gyakran látjuk, hogy a feleknek igen nehezére esik kérni a másiktól: kérlek, figyelj rám jobban, kérlek, legyél velem türelmesebb, kérlek, adj egy kis időt.
Sokszor ezért direkt, kommunikációs feladatot adunk: arra kérjük a párokat, hogy fogalmazzanak meg a kapcsolati problémájukkal összefüggő kérést (ne vádat, ne szemrehányást, ne támadást, ne sértődést). Tehát a “folyton a gép előtt ülsz” helyett például: “kérlek, beszélgessünk egy kicsit, olyan jól esne”. Nem is hinnétek, hogy ez gyakran 5 perc gondolkodás után is alig megy.
János és Irén feloldatlan konfliktusaik egyre nyíltabbá tudtak válni idővel. Az utolsó üléseken már egymás felé fordultak, egymást szólították meg.
A párokkal végzett munka során az egyik legfontosabb cél az, hogy megfogalmazzák ki nem mondott, nonverbálisan azonban nagyon is tetten érhető érzelmeiket, és tudatosítsák, mit üzennek jelzéseikkel egymásnak. Az ülések során János és Irén ?engedélyt kaptak? arra, hogy érzelmeket és indulatokat fejezzenek ki szóban is, nem csak némaság, sértettség és passzív agresszív kommunikáció formájában, anélkül, hogy annak súlyos következményei lennének (szakítás). Ez a tudatosítási folyamat egy sokkal nyíltabb és intimebb komunikációnak és párkapcsolatnak válik alapjává.
Igaz…
igy igaz