Hihetetlen, de igaz: 1 pohár vörösbor elfogyasztása 1 óra edzéssel ér fel
Egy kanadai kutatás olyan vegyületet talált a vörösborban, amely ugyanazt a hatást éri el egy pohár ital elfogyasztása után, mint egy óra konditermi edzés.
A My Daily szakoldalon jelent meg annak a kutatásnak az összegzése, amely szerint 1 pohár vörösbor elfogyasztása ugyanolyan kedvező hatással bír, mint 1 óra konditermi edzés. Ennek az alapját egy különleges vegyület, a szőlő héjában is található rezveratrol adja, amelyet majdnem tíz éven át vizsgáltak amerikai tudósok, mégsem fedezték fel semmilyen pozitív hatását. Most a kanadaiaknak sikerült, ugyanis amikor ez a vegyület a szervezetbe jutott olyan mennyiségben, mint amennyit egy pohár átlagos vörösbor tartalmaz, több pozitív élettani hatás is észlelhető volt.
Ilyen a fizikai teljesítmény és az izomerő növekedése, valamint a szívműködés javulása. Ami érdekes, hogy a kutatásban észrevették, hogy ez a három élettani hatás pont olyan mértékű, mint egy óra konditermi edzés utóhatása. Természetesen rendszeresen nem lehet így kiváltani edzést, de egy-egy elmaradt alkalom pótlásához jól jön egy pohár vörösbor, illetve a szőlő, az étcsokoládé, a kakaó és a mogyoró fogyasztása is, hiszen ezek is tartalmaznak rezveratrolt.
Egyébként aki bort iszik, az a tudósok szerint vonzóbbnak is tűnik mások számára. Csak persze nem mindegy, hogy mennyit.
18 thoughts on “Hihetetlen, de igaz: 1 pohár vörösbor elfogyasztása 1 óra edzéssel ér fel”
Comments are closed.
Este gyurunk “vaze”,!
Ezt bárki megtapasztalhatja,ha megiszik egy liter jó vörösbort hihetetlenül erős lesz tőle!
Lecserélem a sörömet….
ezért termelem a Néró bort a világon a legmagasabb a rezveratrol tartalma a szívgyógyszerek alapanyaga!!!
Edzés helyett vörösbor vagy csoki… Szupeeeeer!!! 😀 😀 😀
Szóval a kocsma tulajdonképpen edzőterem.
mindig tudtam hogy eddddzett ember vagyok…………
Borban az igazság,borban a tavasz. 🙂
Az edzéselmédet régóta vizsgálja a túledzés jélenségét.A gyakorlatban magam is átéltem néhányszor,leginkább szilveszterkor.
..csak most jöttek rá? Én már rég tudom…. 🙂
kotelezo lessz, minden hetvegen egy pohar voros borocska
Három üveg után alig tudtam haza kúszni!Azt hittem be….tam,de ezek szerint,csak túl edzettem magam!Megyek is ‘GYÚRNI’!
Egy pohár valódi bor, vörösbor, nagyon jó hatással van a szervezetre. Kérdés, hol kapható igazi, szőlőből készített, vegyi anyagoktól mentes nedű, melyet egy hétköznapi polgár ki tud fizetni? Persze, nem részletfizetéssel………
Mindennapos testnevelés helyett nehogy bevezessék ám
Bizony van tudományos alapja és magyarázata. Tehát, ha csak 1 pohár/nap !!! és nem testedzés helyet….
Szuper
hehe ismét egy nagy vetítés 😀 ezek szerint a cső alkoholisták, akik mondjuk a borra esküsznek már mind valódi testépítők nem? 😀 mint Arnold Ilyen alkesz pl. Gerard Depardieu színész is :)))) (azért kíváncsi lennék, hogy a kutatóknak van-e valamiféle érdekeltsége a bor kereskedelemben 🙂 )
Jól is esik