Átverem a barátnőmet és a családomat is. Undorító, amit teszek, de nem tudom abbahagyni
Nem csak én csalok!
„Harminckét éves, és még mindig nincs családja…” Ahányszor hazamentem a szülőfalumba, a szüleim egyre kétségbeesetten néztek rám: mikor hozok már végre egy rendes férfit a házhoz.
Egy idő után eluntam kérdezősködésüket. Vagy talán inkább megsajnáltam őket? Hiszen annyira vágytak rá, hogy boldognak lássanak! Amikor legközelebb hazamentem édesapám születésnapjára, vittem magammal egy „férj-jelöltet”. Szüleimnek azt mondtam, hogy Gábort a munkámon keresztül ismertem meg – valójában azonban a legjobb barátnőmön keresztül: ugyanis a vele jár jegyben. Megkértem, hogy segítsen ki, kísérjen el a hétvégére, és játssza el a szerelmes barát szerepét…
Megtette. A hétvége talán túl jól is sikerült. Szüleim hamar megkedvelték a fiút, és attól kezdve ahányszor beszéltünk, folyamatosan kérdezgettek róla. Telefonon még könnyen ment a lódítás, amikor azonban újra haza kellett mennem, már bajban voltam. Végül azt mondtam, hogy munkája külföldre szólította, és ezért jöttem egyedül.
Legközelebb ismét magammal vittem Gábort. Magam is meglepődtem, de Gábor maga ajánlkozott az útra. Talán akkor kellett volna elutasítanom, én azonban nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Megkönnyebbültem, hogy nem okozok szüleimnek csalódást, másrészt – jóllehet ezt magamnak sem mertem bevallani – Gábor is egyre jobban megtetszett. Sajnos, vagy szerencsére?, a vonzalom kölcsönösnek bizonyult. Ezen a hétvégén már nemcsak egy szobában, hanem egy ágyban is aludtunk. Mint ahogy innentől kezdve minden alkalommal, amikor csak meglátogattuk a szüleimet, én: a jó kislány, aki már nem szingli, hanem komoly kapcsolata van, és ő, az én „jövendőbelim”.
Hazautazásunkra nem kerül sor oly gyakran, így aztán barátnőm sem fogott gyanút. Időről-időre viszont muszáj megtenni, nehogy a szüleim fogjanak gyanút! Gábor mintha egy szerepjátékot játszana: amikor itt vagyunk, minden zajlik a régi kerékvágásban, esze ágában sincs közeledni felém: láthatóan boldog és elégedett (a barátnőmmel). Amikor viszont hazautazunk, hirtelen rajongással néz rám, és az én szenvedélyes szeretőm lesz…
A múltkoriban anyukámmal a nővérem szülinapi vacsoráját beszéltük át, anya örömmel meg is jegyezte: mostanában milyen szívesen megyek haza. Nem is sejtette, hogy mennyire igaza van. De azt sem sejti, hogy lelkesedésemnek mi a valódi oka.