Szüleink elvesztése után az életünk már soha nem lesz a régi!
Bármennyire is függetleneknek és felnőtteknek tartjuk magunkat, egyikünk sincsen igazán felkészülve a szülők elvesztésére. Amikor eltávoznak, életünk örökre megváltozik, és meg kell tanulnunk azzal a vágyakozással élni, amely soha véget nem ér majd.
Amikor elveszítjük a szüleinket, mindent elveszítünk, amit velük együtt átéltünk. Már nem lehetünk azok az örök gyerekek, akik oly hosszú időn keresztül, csak a szüleink ölében leltünk igazi megnyugvásra.
Elveszítjük azt a feltétel nélküli szeretetüket, amely mindenkor a legnagyobb bátorítást jelentette számunkra. Az életünk nélkülük sokkal nehezebbnek tűnhet.
Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy közöttünk vannak, életkorunktól függetlenül, biztosak lehetünk benne, hogy mindig számíthatunk rájuk, és az a gondolat, hogy még élvezhetjük a szeretetüket, békét hoz számunkra.
Amikor elveszítjük őket, ez a béke és biztonság, egy csapásra foszlik szerte. Hiszen a szüleink azok, akik megmutatták számunkra a bizalom, a szeretet és a barátság jelentését. Ők az első igaz barátaink, akik mindig velünk lesznek, még akkor is, ha az egész világ ellenünk fordul.
Az a legszomorúbb dolog, amikor el kell fogadnunk azt, hogy már soha többet nem látjuk őket, nem ülhetünk együtt velük a vasárnapi ebédnél, és a különböző ünnepnapokon. És mindezek ellenére úgy tűnik, hogy sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a tényt, hogy előbb utóbb eljön az elválás pillanata számunkra is.
Halálukat szinte lehetetlen elfogadni, különösen, ha egy hirtelen tényező, például egy baleset okozza, mert ilyenkor azt érezzük, hogy túl korán távoztak, és még oly sok mindent meg szerettünk volna osztani velük.
Amikor a szüleink elmennek, velük együtt elveszítjük életünk legszebb részét.
Ezért a lehető legjobban ki kell használni a velük együtt töltött időt. Kerüljük az önzőséget és a tiszteletlenséget, és mondjunk köszönetet számukra mindazért, amit értünk tettek.
Szüleink a legjobb barátaink és ugyancsak ők azok az emberek, akik legjobban szeretnek bennünket. Örülnünk kell a velük eltöltött időnek, hogy amikor eljön az elválás pillanata, könnyeink a hiányukból fakadjanak, és ne az elkésett megbánásból.
