A fiú, akibe soha nem mert beleszeretni a lány
Néha eljutunk odáig, hogy tudjuk, nem szabad szerelembe esnünk.
Szerintem ezt mi, nők valahogy mindig megérezzük egy idő után.
Akkor, amikor már sokat veszítettünk.
Rajongunk, vonzódunk, de egy félelem-falat húzunk fel azért, hogy később ne sérüljünk.
Ennek a történetnek nincs vége és nem tudom, hogy valaha lesz-e úgy igazán.
Egy nyári reggel csak úgy belecsöppent az életembe. Beszélgetni kezdtünk, ahogy az idegenek szoktak. Aztán már nevettünk is, ahogy az idegenek nem szoktak. Az első pillanattól kezdve láttam benne valamit. Az a fajta kisugárzása volt, ami egyből megfogja az embert. Néha csak megjelent, bejelentés nélkül, maradt pár percig, aztán távozott. De az illata mindig ott maradt velem. Az a fajta illat, ami nem hasonlítható egyetlen parfümhöz sem. Az az illat, amit ha megéreztem görcsbe rándult a gyomrom, dobogni kezdett a szívem és mosolyra húzódott a szám. Minden egyes szava, mozdulata, a viselkedése az egész lénye úgy vonzott magához, mint még soha semmi. A nevét nem tudtam. Sem a korát. Azt sem, hogy hol lakik, mit dolgozik, kivel él. Olyan volt, mint egy álomkép, aki mélyen belevéste magát a tudatalattimba ? majd nem jött elő többet. Egyszerűen, mintha megszűnt volna létezni. Lassan én se vártam már, elhalványult az illata. Nem nem lettem belé szerelmes, inkább csak vágytam rá fizikailag és lelkileg egyaránt, s valószínűnek tartom, hogy azért, mert olyan titokzatos volt. Valahogy mindig rajongani kezdünk azokért a dolgokért, amikről nem tudunk mindent ? s azt hiszem a szenvedély fenntartásának pont ez a titka. Szóval eltűnt az életemből hónapokra, majd amikor nem számítottam rá ismét visszatért. Egy partyn találkoztunk újra, s azt hiszem mindketten meglepődtünk. Bemutatott egy barátjának úgy, hogy ?Ő az akiről meséltem??
Mesélt rólam.
Ha mesélt rólam, gondolt rám.
Ha gondolt rám, akkor pedig nyomott hagytam benne.
Ha nyomott hagytam benne, az pedig azt jelenti, hogy egyszer valami elkezdődött?
Beszélgettünk, táncoltunk, végül haza akart kísérni. Nem engedtem neki. Annyit mondtam, hogy eddig is megtalált, ha akart, akkor ez után is meg fog. Erős, érett döntést hoztam, aminek meg is lett a jutalma: végre megtudtam róla pár dolgot. Többek között, hogy felesége és gyermeke van. És akkor eldöntöttem, hogy ne folytatódjon, ami elindult kettőnk között. Akaratomon kívül mégis egyre többször találkoztunk teljesen véletlenül és hiába próbáltam nem keresni a társaságát, az a különös erő mégis oda vonzott hozzá. El lehet ítélni, bárki megteheti, sőt én is ezt teszem magammal, de ha valaki érezte már mi ez az érzés, tudja, hogy lehetetlen ellenállni. Mindig beszélgettünk, mindig vibrált köztünk a levegő, de nem történt semmi, pár lopott érintésen kívül, ami még mindig villámcsapásként jelenik meg az emlékeimben. Mindene megvolt, mégsem értettem, hogy miért foglalkozik velem, vagy mit lát bennem, de nem is érdekelt, mert imádtam ezt az érzést. Egyszer megcsókolt. Aztán hónapok teltek el, míg megint találkoztunk, de addigra már bennem ismét elmúlt a varázs. Persze egészen addig, amíg újra nem láttam. Ekkorra már rég nem voltunk idegenek. Mesélt az életéről, arról, hogy milyen ember ő, olyan dolgokat elmondott, amiket sosem reméltem volna. Többek között kiderült, hogy Ő is ugyanazt érzi, amit én? azt a különös, megmagyarázhatatlan vonzalmat? Megbeszéltük, hogy akarjuk a másikat, de nem tettünk semmit, nem cseréltünk telefonszámot, e-mail címet, semmiféle elérhetőségét nem tudtuk a másiknak. Ismét jöttek azok a hónapok, amikor nem is gondoltam rá, de mint már kiszámítható, eljött a találkozás is. Akkor egymás mellett töltöttük az éjszakát. Most megint nem tudom, mi lehet vele, régen nem láttam. Nem is nagyon jut eszembe. Néha érzem azt a bizonyos illatot, de ha elkezdem keresni Őt a szememmel, nem látom. Talán még visszajön, de az is lehet, hogy nem. Ha megjelenik majd, tudom, hogy ugyanolyan lesz minden, mint eddig. Ha pedig nem látom soha többé, akkor is tudom, hogy az életemben semmi nem változik. Mert ő sose volt szerelem és nem is lesz. Mert egyszerűen nem lenne értelme. És azért, mert kell kontroll a szívnek is néha.
