Néha azokat kell elengednünk, akiket a legjobban szeretünk…
Miért van az, hogy néha a legcsodálatosabb embereket kell elengednünk? Ezt a kérdést talán már te is számtalanszor feltetted magadnak az évek során.
Barátságok, szerelmek, rövid, ám annál gyönyörűbb ismertségek – megannyi kapcsolódásunk van az életben, és sokszor épp azt kell elengednünk, akitől a legtöbbet kaptuk.
Teljes szívünkből szerettük őket. Bíztunk bennük. Láttuk a gyengeségeiket, mégis elfogadtuk őket, ahogy ők is minket. Órákig beszélgettünk, hetente többször is találkoztunk, és rengeteg ígéretet tettünk egymásnak a jövőről.
Aztán idővel mégis idegenekké váltunk.
Mi értelme van találkozni valakivel, aki nem lehet része az életünknek hosszú távon? Mi értelme van elmélyíteni a kapcsolatokat, ha egyszer úgyis búcsút kell mondanunk egymásnak?
Eltöprengtél már ezen?
A legváratlanabb módon találkozunk olyan emberekkel, akik rövid időn belül a legfontosabbakká válnak számunkra.
Minden ember más célt szolgál az életünkben.
Néhányan csak azért jönnek, hogy megtanítsanak nekünk valamit, általuk meglépjünk dolgokat, növekedjünk, majd elbúcsúzunk egymástól.
Ne gondoljuk, hogy mindenki örökké mellettünk marad.
Lehet, hogy bizonyos emberek már nem részei a jövőnknek, de a szeretetük energiáját még mindig a szívünkben hordozzuk. És talán ez így van rendben.
Mindenki, akit megszeretünk, segít egyre jobbá válni és jobban szeretni a világot. Oka volt, hogy belépett az életünkbe, és annak is oka volt, hogy kilépett onnan.
Tehát ahelyett, hogy az elvesztésükre gondolnánk, törekedjünk inkább azt meglátni, milyen fejlődést és változást hoztak az életünkbe.
Hiszen minden kapcsolódásunk által többé válunk.
