A mostani párod számodra az igazi? 3 kérdés, amiből tudhatod

Az igazit felismerni nem mindig könnyű: ez a három dolog biztosabbá tehet.

Minden életre szóló kapcsolat az első randevúval kezdődik. Az, hogy tényleg az utolsó szívdobbanásodig tartott, majd az életed legvégén válik bizonyossá.
Ha pedig nem ő volt a számodra valóban megfelelő társ, hamarabb kiderül. Ám létezik néhány jel, amivel biztosabbra mehetsz.
Milyen csomaggal érkezett?
Kettőtök története valójában nem azon a napon indult, amikor először megláttátok egymást. Sok múlik azon, a párodnak milyen tapasztalásai voltak gyerekkorában, a családjában.
Egy boldog párkapcsolat szempontjából meghatározó ugyanis az azonos nemű szülő mintája, illetve az ellentétes nemű szülőről alkotott kép.
Az előbbi azt befolyásolja, a párod hogyan éli meg a felnőttségét, kialakult-e az az öntudata – ki vagyok és merre tartok -, amely döntésekre és a felelősség vállalására sarkallja. Utóbbi pedig a társ kiválasztásban döntő. Vagyis: a férfiaknak az a jó, ha az általuk kiszemelt nőben – valahol mélyen – ott van az anya nőminősége.
A nőknek meg azt kell megérteniük, hogy nem minden férfi olyan, mint az édesapjuk. Ha valakit tehát harag fűt valamelyik szülője iránt, netán valami hiányzott gyerekkorából, nagyobb bizonyossággal köt lelki üzletet mindezek orvoslására párkapcsolat címén, mint hogy a saját boldogságát keresve az igazit meglátná.

Tudja, hogy mit szeretne csinálni 40 év múlva?

Ahogy a múlt, úgy a lehetséges jövő is vízválasztó két ember egymáshoz tarozásában. Fel kell térképezned, mi mindent tervez a párod a következő években. Figyelj fel arra, ha egyáltalán nincsenek álmai, vágyai, céljai. Valami visszafogja őt lelkében? Csak a mának él, és épp az tetszett meg neki benned, hogy te egyértelműen választottad ki az utadat? Nem dőlhetsz hátra azzal az illúzióval, hogy végre találtál valakit, akivel így biztosan egy irányba mentek. Ő ugyanis a te utadon akar járni, azaz alibizik. Ugyanígy nem söpörheted a szőnyeg alá azt sem, ha a bakancslistáitok össze nem egyeztethető tételeket rejtenek. Mondjuk, ő nem akar gyereket vállalni, és külföldre készül. Legyinthetsz erre, hogy majd meggondolja magát. De mi lesz, ha mégsem?

Te készen állsz?

Valójában azonnal felismered, ha megtaláltad az igazit. Ez az érzés semmivel nem keverhető össze, egyfajta természetes bizonyosság. Minden megtörténik a maga idejében és a maga módján. Mindez tökéletesebb már nem is lehetne a számodra. A pár tagjai ilyenkor nem elemezgetnek, nem sorolják a másik hibáit, nincsenek hiányérzetek. Az a bizonyos tokkal, vonóval, szőröstül, bőröstül szerződés lép életbe. Ehhez persze az is kell, hogy te “kerek egész” legyél, elköteleződésre alkalmas.
A párkapcsolatot pedig lehetőségnek tekintsd, ne célnak. Utóbbi esetben ugyanis pótolni akarsz valamit, nem egyenrangú félként megélni, élvezni. Talán meghökkentő, ám olykor több ” igazi” is létezhet számodra az életed folyamán. Ahogy változol, alakulnak a vágyaid is. Mintha folyamatosan átértékelődne a szempontrendszered. Egy dolgot tarts tehát mindig szem előtt: az a társ legyen aktuálisan melletted, akire abban az életszakaszodban épp szükséged van.
Hozzászólások: