A negatív gondolatok gyorsabban megrohasztják az almát – Képzeld el mire képes a testedben!

A negatív gondolatok révén az alma is gyorsabban rothadásnak indul! Képzeld csak el, hogy milyen folyamatokat vált ki ez a testedben!

Gondolataink meghatározzák életünket, csak ezt az emberek többsége nem tudatosítja magában, hanem elfogadja a negatív, romboló gondolatok jelenlétét, és ebben az állapotban él. Pedig ezen lehet változtatni, sőt minden emberben benne van az erő, ahhoz, hogy új életet tudjon kezdeni.

Egy különös kísérlet

Egy Facebook bejegyzésben Lara Potgieter egy alma segítségével bizonyította azt be, hogy milyen hatással bírnak a pozitív, illetve a negatív gondolatok.

Lara két részre vágott egy almát, amelyet egyforma tárolóba tartott. Az egyik fél alma jelenlétében kreatív, pozitív energiákat alkalmazott, meditált, imádkozott, kifejezte háláját, és különböző művészeti ágakat is gyakorolt.

A másik fél alma már nem volt ennyire szerencsés, ugyanis Lara a tévé mellé helyezte el, ahol sok hír hangzott el, majd metál zenét kapcsolt az almának, ezután elkezdte ijesztgetni, szidni, és a tetejében még ítélkezett is felette.

Az eredmény megdöbbentő volt, ugyanis a pozitív energiákkal kezelt fél alma esetében a lebomlási folyamat lassan, visszafogottan indult be, a stressznek, félelemnek kitett alma esetében pedig sokkal gyorsabban ment végbe a rothadás folyamata.

A kísérlet bizonyítja, hogy milyen fontos hatással vannak az életünkre a gondolatok. Ezért kell nagyon odafigyelni a gondolatok mozgására, keletkezésére, és itt elsősorban a negatív tartalmú gondolatokról van szó, ezeket kell kontroll alatt tartani.

A pozitív gondolatok gyógyerejét illetően már tudományos bizonyítékok is vannak, ezért ha egészséges és kiegyensúlyozott életet szeretnénk élni, akkor tudatosan oda kell figyelnünk arra, hogy mire gondolunk.

Forrás

Hozzászólások: