Az életben nem vágtak még át úgy rendőröket, mint ahogy ez a részegen vezető ember tette!

Egy kollégám nagybátyja hazafelé tartott éjszaka a forgalmas városi bekötőúton.  

Csak az nem stimmelt, hogy erősen be volt rúgva, annyira, hogy talán még ránéznie se lett volna szabad az autóra, nemhogy vezetnie. A belső sávban poroszkált halál lassan, hogy ne tűnhessen fel senkinek. Ez a túlzott lassúság (és az időnkénti kilengések) lett a veszte. Hamarosan leintették a rendőrök. Elég volt egyetlen pillantás vérben forgó, bamba szemeire, egyetlen szippantás a leheletéből, és elő kellett venniük a szondát. Felszólították, hogy hagyja ott a kocsit, és tartson velük a kapitányságra.  

Már épp vitték volna el, amikor két autó összeütközött a szemközti sávban. Szigorúan ráparancsoltak a részeg nagybácsira, maradjon ott, ahol van, és áttűztek helyszínelni. Emberünk viszont rájött, hogy ez az utolsó esélye, gyorsan elhatározta, hogy lelép. Mikor meggyőződött róla, hogy a rendőrök éppen nem láthatják, kereket oldott. Egyenesen a garázsba vitte az autót, és beszaladt rémült feleségéhez. – Ha jönnek a zsaruk, mondd, hogy influenzám van, és egész nap itthon voltam. Közelébe se mentem a kocsinak – hadarta. – Ja, meg hogy odabenn alszom az ágyikómban – fejezte be, és egy wiszkis üveget felkapva a szobájába indult. Félóra múlva megjelent a rendőrség. A feleség kinyitotta az ajtót és még mielőtt a rendőrök megszólalhattak volna, előadta, hogy a férje egész nap ágyban volt, mert beteg, most is alszik, mit akarnak. – Ez esetben, asszonyom – szólalt meg végül a rendőr -, gondolom nincs kifogása ellene, ha benézünk a garázsba – és már nyújtotta is kezét a kulcsért. Az asszony zavartan odaadta, és ő is velük tartott. Amint beléptek, elállt a lélegzete. A rendőrök viszont azt látták, amire számítottak. Ott állt a gyönyörű rendőrautó, villogott a kék fény a tetején. Ha érdekesnek vélted a történetet, oszd meg ismerőseiddel is!

fotó:illusztráció!

Hozzászólások: