Bárcsak meghalnál, fiam!
Tizennégyezer kilométerre lakik szülőhelyétől. Ha tehetné, talán még messzebb is költözne a rémálomtól. A 39 éves Martin Pistorius-szal csoda történt, de a csoda előtt a pokol nyolc évét élte meg.
Tizenkét évesen sokadrangú probléma egy torokfájás. Martin Pistorius és szülei sem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. Kezdetben. Aztán amikor a fiú elveszítette a hangját, s szervezete rohamosan gyengült, kétségbeesetten keresték a megoldást. Az orvosok azonban nem tudtak segíteni. Martin kerekesszékbe kényszerült, s kómás állapotba került. Ma is csak találgatnak, miért történt mindez.
A leginkább hihető verzió szerint egy gomba által okozott agyhártyagyulladás okozta a fiú leépülését. Két éve lehet hátra – állították a mozgásképtelen gyermekről, aki nemcsak, hogy nem beszélt, de nem is pislogott. Tizennégy éves korától egy súlyosan beteg gyermekekkel foglalkozó speciális intézménybe hordták szülei. Két évig valóban nem fogott fel semmit a külvilág ingereiből, aztán megtörtént a csoda.
Néma pokol
A tizenhat éves kamasz felébredt kómaszerű állapotából, csakhogy ennek semmiféle külső jele nem volt. Csak ő tudta, hogy mindent lát, hall, érez, mozdulatlan testébe zárva, ezt senkivel sem tudta közölni! A külvilágnak csak egy öntudatlanul létező valami volt, akin néhány beteg lelkű ember kiélheti elfojtott agresszióját.
Martint ugyanis zaklatták. ?Iszonyúan féltem minden alkalommal, amikor a szüleim a gondozó otthonba vittek, mert tudtam, mi vár rám és nem tudtam elmondani nekik, mennyire szenvedek. Az ápolók rendszeresen meghúzták a hajam, hogy könnyezzek, tűzforró teát itattak velem, a fémkanalat hozzáütötték a fogaimhoz, annyira erőltették, hogy egyek. Amikor emiatt elhánytam magam, üvöltöttek velem, hogy mennyire semmirekellő vagyok. Aztán ott voltak a szexuális visszaélések a gondozónők részéről, akiknek elvileg ápolniuk kellett volna engem. Egyikük mindig bejött a szobámba, széttárta lábait, fogdosott, és szexuális aktust imitált velem. Soha nem éreztem magam annyira kiszolgáltatottnak, szerettem volna elfutni? – írta le Ghost Boy (a magyar kiadás Néma üvöltés címmel jelent meg) című könyvében.
Mégsem ez volt a legnehezebb a fiú számára, hanem a magány és a tehetetlenség. ?Nem lehet leírni az a félelmetes érzést. Szembesülni a kőkemény valósággal, hogy egész hátralévő életemet így kell leélni, teljesen egyedül. Láthatatlan voltam, egy szellemfiú.?
Megbocsátott édesanyjának
Martin édesanyja az évek alatt kezdte elveszíteni a reményt, hogy fiával valaha szemébe nézhessenek. A fiúnak végig kellett hallgatnia, ahogy a kétségbeesett szülő azt mondja: Bárcsak meghalnál! Joan Pistorius ma sem érti, hogy szaladhatott ki ez a mondat a száján, azt mondja, csak valamiféle megnyugvásra vágyott. ?Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban megértettem anyám mondatát. Akárhányszor rám nézett csak csúfos paródiáját látta annak, aki valaha voltam, az egészséges fiúnak, akit annyira szeretett.?
Valamit látott
Martin még ma is testének börtönében élne, ha egy nővérnek nem tűnik fel, hogy erőnek-erejével kommunikálni akar a külvilággal. A szülők a tanácsára szakembereket fogadtak, akiknek végül sikerült segíteniük a nyolc évig testébe zárt fiún. Az időközben férfivá érett, mégis egy ideig kettős (felnőtt/gyermek) személyiséggel élő Martin, akinek évekig a padló száradásának, a növények növekedésének a Nap járásának megfigyelése, és a Barney, a dinoszaurusz (folyton ezt a mesét nézették vele, azóta is gyűlöli) volt az élete, diplomát szerzett, megnősült, s webdizájnerként dolgozik a szülőhelyétől 14 ezer kilométerre fekvő angliai Essexben. Nem szeret hazajárni. Az emlékek miatt. Mi másra biztatna, mint arra, hogy becsüljük meg, amink most van!