A csoda a kosárméretben rejlik, amúgy te tisztában vagy a méreteiddel?

Debrecen ? Senkinek sem jó, ha egész nap vág, szúr, összenyom, vagy esetleg lötyög a viselőjén a melltartó.

Mi az a divattéma, ami legalább annyira érdekli a férfiakat, mint a nőket? Sőt, talán az erősebbik nem képviselőit még jobban lázba is hozza? Igen, a fehérneműkről van szó, azon belül pedig a melltartóról, ami koránt sem olyan régi találmány, mint gondolnánk.

? Az első darab egy előkelő származású New York-i hölgy agyából pattant ki 1913-ban. A leleményes asszony ugyanis annyit szenvedett kényelmetlen fűzőjétől, hogy eldöntötte, addig nem megy társaságba, amíg szobalányával össze nem ?eszkábálnak? zsebkendőkből és szalagokból egy melltartóhoz hasonló alsóneműt. Mivel már akkor komoly fejtörést okozott a gyengébbik nemnek ez a kérdéskör, ezért bizton állíthatjuk, hogy a mai lányok, asszonyok számára e darabnak nemcsak az esztétikája, de kényelmi szempontjai is éppoly fontosak. Hisz senkinek sem jó, ha egész nap vág, szúr, összenyom, vagy esetleg lötyög a viselőjén a melltartó ? hangsúlyoztaPappné Girán Brigitta, divatszakember, akit épp ennek apropóján kértünk meg arra, tanácsaival segítsen a hölgyeknek, hogy kiválaszthassák a számukra megfelelő fehérneműt, amiben egész nap komfortosan érezhetik magukat.

news_8143_5_jel_szilikon_mellek

A választáson múlik

Mert a szakember által felsorolt gondokat legtöbbször a nem megfelelő méretű melltartó okozza.

? Ha a következő lépéseket megtesszük, biztos a siker ? állítja Pappné Girán Brigitta.

? Mindenekelőtt vegyünk elő egy centimétert, s a mellünk alatt mérjük meg a kerületünket. Csalni nem érdemes, hiszen magunknak okozunk csak kellemetlenséget. Tehát, ha ez valakinek 85 centiméter, akkor ő 85-ös melltartót keressen. Ezután mérjük le a mellméretünket, úgy, hogy a kebleink legdomborúbb részénél, lehetőleg vízszintesen tartva a szalagot kapjuk meg az eredményt, például 103 centiméter. Ebből vonjuk le az első mért számot (85 cm), s a táblázat alapján így már könnyen beazonosíthatjuk a kosárméretünket, ebben az esetben ez a D ? árulta el a kosárméret-számítás nem is olyan ördöngös rejtélyét a divatszakember.

? Ha ezzel megvagyunk, már csak azt kell kitalálnunk, milyen fazonú, színű fehérneműt válasszunk ki abból a kínálatból, ami most található a boltok polcain, hiszen választékból nincs hiány ? tette hozzá.

HBN


Színtan

Az sem mindegy, hogy milyen színt választunk a polcról. A fehér a tisztaságot, míg a fekete a kihívotságot. hangsúlyozza, a piros pedig egyenesen vágyfokozó. Ám, ha valakinek a púder szín, rózsaszín, vagy ekrü áll legközelebb a szívéhez, akkor bátran kijelenthetjük, hogy az illető kifinomult, ízlésű és lelkületű ? magyarázta Pappné Girán Brigitta, hangsúlyozva: örök szabály, sohase vegyünk fekete áttetsző blúz alá fehér színű melltartót!

Ha túl széles a hát?

Sajnos mióta sok fehérneműt ? ami a boltok polcaira kerül ? Távol-Keleten gyártanak, így a teltebb hölgyeknek azzal kell szembesülniük, hiába jó a kosárméret, a hátukon nem ér körbe a melltartó. Nekik jelenthet megnyugtató könnyebbséget, az úgynevezett hosszabbító toldás, melyet már mind több fehérneműboltban megvásárolhatunk, szinte bármely melltartóhoz passzol, s színben is mind több változatban kapható.

Kosárméretek:

A: 12 cm
B: 12-14 cm
C: 14-16 cm
D: 16-18 cm
DD=E: 18-20 cm
F: 20-22 cm
G: 22-24 cm
Hozzászólások:

One thought on “A csoda a kosárméretben rejlik, amúgy te tisztában vagy a méreteiddel?”

Comments are closed.