Netbulvár

Az állatokra szakosodott parakutatók több szempontot is felállítottak, ami szerint le lehet fülelni a házban ólálkodó állatot.

1. Figyeljünk a jelekre! Nyilván jól ismertük az állatunkat, a jelzéseit, szokásait. Ha halljuk a megszokott hangjait, azt jelenti, tudatni akarja velünk a közelségét.

2. Figyeljük a nyomokat! Számos beszámolóban olvashatunk róla: az ágy besüppedt, mint egykor a kedvencek alatt, illetőleg ismeretlen eredetű lábnyomok borították a padlót.

3. Figyeljünk az időre! Mivel ismertük kedvenceink szokásait, tisztában vagyunk azokkal az időpontokkal, amik meghatározók voltak az életében. A séta ideje, vagy esetleg a mindennapos esti játék kezdetének időpontja. Mivel az állat vissza kívánkozik illeszkedni a megszokott kerékvágásba, érdemes odafigyelnünk ezekre.

4. Készítsünk fotókat! A legjobb módszer az anomália lefülelésére egy jó fotó. Állítsunk fel fényképezőgépeket, kamerákat azokra a helyekre, ahol kedvencünk gyakran megfordult!

Meggyőződése a szakértőknek, hogy sokkal intenzívebb kapcsolat jöhet létre a gazda és az állat között, ha a tulaj nem akarja elengedni az állatot. Többen azt állítják, ez az érzelmi bilincs tartja a gazdi közelében az állat szellemét.

Szellemmacska – London

Nem egy nagyfogú fantommacskáról van szó, a perzsa cicának még törzskönyve is van. A történetek szerint egy orgonista meghalt az All Hallows templomban, ám halála előtt megbízta a társait, hogy macskáját, ha már nem él, megszentelt földbe temessék el. Az állat halála után persze az illetékesek nem törődtek a kéréssel, és nem temették el a jószágot. A macska azóta is ott kóborol a templomban, látszólag nem fogadta el végső nyughelyét.

Szellemmedve – London

A Londoni Towerben egy régi történet szerint 1816 januárjában az egyik őrszem egy medvét vélt felfedezni őrjárat közben. Úgy tűnt, az állat nagyon is valódi, ezért rögtön elindult, hogy végezzen vele, mielőtt kárt tesz az bármiben is. Az őr a medvére vetette magát, és a szuronyával átdöfte az állatot. Az éles eszköz hirtelen a falba csapódott, az állat pedig a szeme láttára tűnt el onnan. A férfi a történtek miatt összeesett, majd pár nap múlva meg is halt. A sokk után viszont megosztotta történetét társaival, akik nem sokkal az őr halála után szintén látni vélték a medvét. Hogy mit keresett ott egy medve? A szerencsétlen őrszem bizonyára azt hitte, a Towerben tartott állatseregletből szökött el példány, ám hamar rá kellett jönnie, hogy nem evilági lénnyel van dolga.

Szellem ló –Bryn-y-Maen

Wales folklórja számos állat szelleméről ismeretes, beleértve a fantom lovakat is. Talán ez lehet az eredete a walesi szellem ló történetének is. A szemtanú ezúttal munkába autókázott, mikor egy viszonylag keskeny útszakaszra ért. Lassan virradt, mikor egy nagy, fehér ló jelent meg az úton. A dolog olyan hirtelen történt, hogy a sofőr halálra rémült. Az ösztönei azt ordították, ütközni fog, ezért fékeznie kell. Mikor rátaposott a fékre, az autó pár méter megtétele után csikorogva megállt. A sofőr ijedten nézett fel a kormányról, ám a ló már nem volt sehol. Képtelenségnek tartotta, hogy az állat elszaladjon, hiszen reagálni sem lett volna ideje a száguldó autóra. A sofőr nem az egyetlen szemtanú, többekkel is megesett már, hogy ugyanabban az időpontban egy fehér ló tűnt fel az úton.

Szellemmajom – Dorset

A kísértet sztorival ismét Nagy-Britannia büszkélkedhet, ezúttal egy egzotikus állat szelleme miatt. Mint kiderült, a ház, ahol az anomáliát észlelték, a Martyn család birtokában volt. A címerük egy fatönkön ülő majmot ábrázolt. Kiderült, Martynék majmát többen is látták és hallották is a régi ház körül. Hamarosan az állat szomorú történetére is fény derült: A majom szabadon járhatott a házban, így bejárása volt mindenhová. Martynék egyik lánya boldogtalanná vált egy szerelmi ügy miatt, így úgy döntött, megöli magát. A majom megérezhette a lány szenvedését, így követte őt a padlásra, ahol öngyilkos akart lenni. A lány nem vette észre, hogy a majom is vele van, ezért bezárta a titkos szoba ajtaját, majd végzett magával. Őrült hajsza vette kezdetét, hogy megtalálják a lányt, de csak sokára fedezték fel a titkos lépcsőházat és a szobát. A majom addigra éhen halt. Állítólag a mai napig hallani a majom elkeseredett kaparását, ám sosem tud kijutni.

Fordítsuk meg a helyzetet, ezúttal nem mi látjuk az állatok szellemeit, hanem maguk érzékelik a földöntúli entitásokat. Lehetséges volna

Azok, akik hisznek a szellemekben, lehetőséget adnak annak az elképzelésnek: az állatok még nálunk is jobban érzékelik a túlvilági entitásokat. Nem feltétlenül kell halott lelkekre, kóborló szellemekre gondolni. Az állatok ugyanolyan energiával bírnak, mint mi, és ez az energia a halál után fennmaradhat. Ettől függetlenül az állatok jobban megérzik a kísértetek közelségét, mint mi magunk.  Erre nagyon jó példa Barbara S. története, aki egy kóbor fekete macskát fogadott be queensi otthonába, és nem is sejtette, milyen bizarr dolgokat tár fel az új jövevény érkezése.

„Egy régi, történelmi ikerházban laktunk, ezért nem volt furcsa számunkra, hogy olykor történnek fura dolgok. Amikor azonban a cica a házhoz került, úrrá lett rajtunk a félelem. Az állat állandóan ideges volt, úgy tűnt, mintha nem hagytak volna békét neki. Gyakran bámulta a lépcsőt, és vezette felfelé a tekintetét, mintha valakit követett volna vele. Máskor a figyelme a plafonra irányult, mereven bámulta fölöttem a mennyezetet, ám mikor felnéztem, nem láttam semmit. Miután a fiam egyetemre ment, úgy döntöttem, eladom a házat. Egyik este, röviddel azután, hogy felvettem a kapcsolatot az ingatlanügynökkel, a macska újból a mennyezetet kezdte bámulni. Úgy hallottam, a szomszédban többen is lefutnak a lépcsőn, ez lehetett a kiváltó oka annak a szörnyűségnek, amit ezután tapasztaltam. Hirtelen egy nagy, súlyos ember lépteinek zaját hallottam meg a fejem fölött, ám ez olyan volt, mintha valaki a mennyezeten sétált volna. A macska hirtelen sziszegni kezdett, a szőrét felborzolva lapult a padlóra. Végig a mennyezetet bámulta. Ezután úgy tíz percig fülsiketítő zajt hallottam, majd csend lett. A macska újból megnyugodott, ám a plafon bámulásával nem hagyott fel. Megnéztem, van-e valaki az emeletem, ám rajtam kívül senki sem tartózkodott a házban.”

Ismerős történet? Bizonyára többekkel előfordult már, hogy a macskájuk túl sokáig bámulta ugyanazt a pontot, vagy forgatta a szemeit, mintha egy számunkra láthatatlan valamit követne a tekintetével. Miért lehetséges ez? Mit látnak, amit mi nem? Egyáltalán hogyan képesek transzcendens entitásokat érzékelni, mikor az nekünk sem megy? A magyarázat az emberekkel is összefüggésbe hozható. A parakutatók meggyőződése, hogy nem csak az állatok, hanem a kisgyermekek is képesek érzékelni a szellemvilágot. Szó sincs róla, hogy a gyermeki intellektust egy állatéhoz hasonlítanák, sokkal inkább arról van szó, hogy még nem „fertőződtek” olyan szinten a racionalitással, mint egy felnőtt ember. Ahogy a gyermek cseperedik, a természetes ösztönét elnyomják, így egy idő után eltűnik a fogékonysága a szellemvilágra. Kivételek azonban, mint mindig, akadnak. Hogy érthetővé váljon a magyarázat, képzeljünk el az alábbi szituációt, amit bizonyára már mindannyian hallottunk az ismerőseinktől. A kisgyermek nyugodtan játszik a szobában, majd egyszer csak felemeli a fejét, és az ajtó felé kezd mutogatni. Egyre csak azt bizonygatja, lát valakit ott. Természetes reakció, hogy ilyenkor megpróbáljuk meggyőzni, nincs ott senki, csupán képzelődik. Az ismeretlentől való félelmünk hajt abban, hogy kiöljük az ösztönt a kicsikből. Az állatoknál azonban nem tudjuk megtenni ezt.

Nem csupán a macskák, a kutyák is remekül jelzik, ha valaki ismeretlent látnak, aki nem a világunkba való. Elven M. pontosan tudja ezt. Beszámolója szerint a házukban két szellemalakot is felfedeztek a kutyáik által. Egy férfit és egy kislányt is. A hívatlan vendégeket Haywood, a vakvezető németjuhász és Tucson az ausztrál pásztorkutya vette észre először.

„Haywood a lábamnál feküdt, miközben telefonáltam a barátomnak, majd hirtelen elkezdett morogni. Tucson félve behúzódott a házimozink hangfala mögé. Mikor Haywood felállt, úgy éreztem, egy erős széllökés dönt meg, hideg levegőt éreztem magam körül. Haywood tarkóján felállt a szőr, ahogy morgott és vicsorgott. Az emeleten voltunk, ahonnan a családi szobák nyíltak. Haywood a pince felé bámult, aminek nyitva volt az ajtaja. Nagyon sötét volt odalent, attól féltem, hogy valaki betört a házba. Felkapcsoltam a földszinten a világítást, és Haywood mögött lesétáltam. A pincébe nem mertem lemenni, a barátom is óva intett ettől. A sarokba álltam, mert nagyon meg voltam rémülve. A szellőző pontosan mellettem volt, hirtelen egy kislány hangját hallottam kiszűrődni onnan. Haywood mellém sietett, majd leült, mintha meg akart volna védeni. A morgást ezután sem hagyta abba, végig a szoba túlsó végébe bámult. Mire a szüleim hazaértek, már halálra voltam rémülve, mert a kísérteties hang egészen addig nem maradt abba.”

Egy régi babona úgy tartotta, ha az állatot azon kapjuk, hogy szellemet lát, és elnézünk a két füle között, akkor megláthatjuk a természetfelettit, amit érzékel. Ez persze csak egy „városi legenda”, több csalódott kommentet is olvasni a neten, amik beszámolnak a meg nem történt eseményekről. Vajon az állatok szellemlátó képessége is csak mendemonda? Vagy valóban az ösztöneik végett fogékonyabbak a túlvilág szülötteire?