Egy mentős vallomása – A felelősség hatalmas, a fizetés alacsony
Levelemmel a korábbi, “Trágár, bunkó mentők Miskolcon” című cikkükhöz szeretnék hozzászólni, azaz inkább némi háttérinformációt fűzni hozzá, ha névtelenül is (az ember félti az állását, akármilyen keveset keres is ott), Borsod megyei mentődolgozóként.
Először is szeretném elmondani hogy nem mentegetni szeretném kollégáimat, szerintem sincs mentség az ilyen viselkedésre, még ha az ember meg is érti miért mondhat valaki ilyet, a bocsánatkérés hiánya végképp elfogadhatatlan. Amiről írni szeretnék, inkább azt világítja meg a laikus számára hogy mi az -pontosabban egy dolog a sokból-, ami ennyire negativisztikussá teszi a mentőket, mi az ami kiváltja belőlük a munka-, sőt időnként az életundort is.
A tavalyi évig Miskolc város lakói részére a Semmelweis Kórház nyújtott sürgősségi ellátást, a városban először ott alakult Sürgősségi Osztály (SBO), amelynek feladata a bármilyen (kivéve trauma, fertőző esetek ill. szülészeti-nőgyógyászati problémák) panaszokkal jelentkező ill. beutalt betegek első kórházi ellátása volt. Itt történt meg a betegek “osztályozása”, azaz a triage, az első orvosi vizsgálat, az esetleges képalkotó- és laborvizsgálatok kérése ill. értékelése, majd ezek eredményétől függően a beteg vagy a kórház egyik osztályára került, vagy hazamehetett ellátás után, a további teendőkre tanáccsal ellátva.
Természetéből adódóan egy ilyen osztály eléggé forgalmas, és a magyar “betegkultúra” hiánya (a betegek legtöbbjének fogalma sincs arról hogy mikor kell orvosi ügyelethez, sürgősségi osztályhoz, mentőkhöz fordulni, és mi az amivel a háziorvoshoz kellene menni, illetve milyen betegségeket képes otthon, akár vény néküli gyógyszerekkel akár “népi gyógyászattal” kezelni) plusz terhet ró a dolgozókra, valamint növeli az amúgy sem csekély várakozási időt a páciensek számára. Egy ilyen osztályon fontos a kellő számú ellátó személyzet, a megfelelő műszeres- és eszközös ellátottság, a zökkenőmentes betegirányítás. Tipikusan magyar módon persze mindenen spórolnak az egészségügyben amin lehet, ezért is van hogy a sürgősségi osztályok rendszere hazánkban nem sikertörténet, hanem sokak szerint egy felesleges megálló az ellátási rendszerben, amit ki kellene iktatni és a régi rendszert visszaállítani. Jómagam ezzel nem értek egyet, én inkább szeretnék jól felszerelt és simán működő sürgősségi osztályokat, ami a mentők munkáját is egyszerűbbé teszi. Egy bonyolultabb esetnél például nem kell a mentőnek mérlegelnie hogy ez inkább sebészeti vagy belgyógyászati eset-e, esetleg urológiai, vagy nőgyógyászati ellátás lenne a fontosabb, hanem a sürgősségi osztályra szállíthatja a beteget, ahonnét orvosi vizsgálat és ellátás után a megfelelő helyre irányítják majd tovább. A mentőegység pedig felszabadul, optimális esetben sokkal rövidebb várakozás után, ami nagyon sokat jelent egy bizonyos terület mentővel fedettsége szempontjából.
2014-ben azonban változott a rendszer Miskolcon. A Megyei Kórházon belül létrejött új “Csillagpont Kórház”, egészségügyi dolgozók által viccesen, a kórházigazgató nevére utalva Csiba-palotának vagy Csiba-plázának nevezett új épületegyüttes, ami több kórházi osztály mellett egy sürgősségi osztályt is magába foglal, amelynek a feladata a megye területéről érkező betegek ellátása helyett -ami a megyei kórház elsődleges feladata-, a Miskolc területén élők sürgősségi ellátása, vagyis a korábban Semmelweis Kórházban lévő, ezzel megszűnő SBO feladatát vette át. A probléma, amit minden beteg és mentődolgozó ezzel kapcsolatban érez abból adódik, hogy az itt ellátott betegek végleges elhelyezése továbbra is az 5km-re lévő Semmelweis Kórházban történik, a megfelelő osztályokon, így az új sürgősségi osztályra érkező betegeknek ellátás és vizsgálat után át kell menniük a másik kórházba, ahol felvételre kerülnek. Aki ezt saját erőből nem tudja megoldani, annak betegszállításra van szüksége. A megyei kórház szerződést kötött valakivel az OMSZ-tól (hogy kivel, és pontosan milyen szerződést, milyen kötelezettségekkel és milyen ellenszolgáltatásért azt nekünk egyszerű mentődolgozóknak nem kötötték az orrára. Ahogy azt sem, hogy erről egyáltalán az OMSZ budapesti vezetősége tud-e vagy az egész a hátuk mögött zajlott?), hogy minden ilyen átszállítást az OMSZ fog végezni a kórházi, ill. kórházközi betegszállítók helyett. Ennek a módszernek jó néhány eredménye lett. Először is a betegek többet várnak. Az OMSZ mentőgépkocsi-állományát a betegszállítási feladatkörök leadása óta annyira karcsúsították, ami a mentőfeladatok ellátásása (hellyel-közzel) még elegendő, de ilyen mennyiségű kórházak közötti átszállításra már nem. Másodszor a területen riasztható mentőegységek száma csökken amíg a mentőkocsik az átszállításokat végzik, ami logikus mert nem tudnak egyszerre két helyen lenni. Emiatt a mentésben is előfordulnak késések, aminek jó eséllyel előbb vagy utóbb ismét “nem jött ki időben a mentő, a beteg meghalt” stílusú híradófelvételek lesznek az eredményei. Harmadszor, a megnövekedett terhelés miatt vidéki kocsikat rendeltek be a megyeszékhelyre, kimondottan az átszállítások elvégzésére ami a megyében okozhat ellátási nehézségeket. Negyedszer pedig ezt a megoldást minden mentődolgozó a háta közepére kívánja, mert a munkaterhük jelentősen növekszik, gyakorlatilag minden beszállított beteget később még egyszer tovább kell szállítani, ami jelentős plusz munka, és adminisztrációs feladat. Egyik oka ez lehetett annak, ahogy a mentő érzett a fenti esetben is, amikor egyszerre három ilyen beteget kellett vinnie, és gondolom nem ők voltak aznap az elsők, és nem is az utolsók akiket ezen csodás új rendszer miatt kellett szállítania. Sokan a mentődolgozók közül is úgy érzik szakmailag degradáló feladat az ilyen, bár nem értek velük egyet, de az való igaz hogy ezen betegek döntő többségének csakugyan elegendő lenne a betegszállító, mentőfelügyeletre állapotuk miatt szükségük nincs.
Ez az elégedetlenség, párosítva a híresen alacsony fizetéssel, a nagy szakmai felelősség miatt érzett nyomással, az OMSZ vezetőségének morált romboló intézkedéseivel (ellenőrző csoportok felállítása, melyek egyetlen célja hogy a dolgozót szekálják jó pénzért, növekvő elvárások, átalakított, nagyobb követelményeket támasztó oktatási- továbbképzési- és vizsgarendszer, ahol a képzéseket úgymond “saját időben” sokszor önköltségen kell elvégezni, stb.) hatásosan kipusztítják a munkakedvet, az önbecsülést és a munka iránt érzett bármilyen szeretetet és büszkeséget azokból a mentődolgozókból is, akikből eddig még nem sikerült.
Egyelőre még nem tudatosult senkiben “odafent”, hogy nem jó dolog, ha az életünk alulfizetett, alulmotivált, túlterhelt, sokszor életunt emberek kezében van. Remélem, nem lesznek sokan azok, akik egészségükkel, Isten ments életükkel fognak fizetni ezért.