Netbulvár

Elszámolás helyett

Az egyik indulatos ázsiai vándor a Keleti pályaudvaron tajtékzó dühvel üvölti a kamerába: ? Én el akarok menni Magyarországról, engem vár Németország! Mit kezdenék én itt Magyarországon, ahol havi 400 eurós fizetések vannak? Hogy tartsam én el ebből a családomat? Hát milyen ország ez, ahol 400 euróból kell megélni? ? Közben már a vonat lépcsőjén lóg, s a másik könyökével kegyetlen nekihevüléssel a melléje furakodót igyekszik letaszítani a kettejüknek jutott lépcsőnyi helyről. Te villámló tekintetű vándor, bizony jó, hogy ezt a kérdést így a mellemnek szegezted, a hozzád hasonlóan indulatos idegeneknek egyébként is régóta szeretném elmondani, hogy milyen ország ez a Magyarország, melyen te, és kóborló társaid most ilyen zavartalanul átgyalogoltok.

Tudod, ázsiai vándor, nekem is sok gondom van ezzel az országgal, naponta érnek olyan inzultusok és megbántások, melyek rendre elgondolkodtatnak, mivé lett mára ez a hajdan virágzó, sok-sok népnek otthont biztosító Kárpát-medencei Magyarország? Miért van az, hogy ezen a Kánaánon belül, ahol virágzó csodáiban oly pazarló lehetne az élet, úgy és olyannyira megkeseredett minden, hogy ma már alig leli nyugalmát a teremteni vágyó munka? Alighanem a költőnek van igaza, aki még a nemzetünk himnuszába is beleírta: ?Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám, kebledre, / S lettél magzatod miatt / Magzatod hamvvedre?. S ha már itt tartok, szóvá teszem: valószínűleg minden akkor és ott romlott el végzetesen, amikor Allahban dicső fajtestvéreid nekirontottak a hazámnak, és pár évtized alatt lápvilágot teremtettek ott, ahol akkor már a reneszánsz kultúra virágzott. Az, hogy ma Európa szívében nem vagyunk gazdasági és pénzügyi nagyhatalom, és hogy sok embernek még tisztességes fizetésre is alig telik, az valamikor ott vette a kezdetét, az első látogatáskor. Hogy nem csak a pogányok pusztították a népemet, ebben van némi igazság, hordták innen a javainkat keresztény zsoldosok is, ebben egyek voltak közeli és távoli érdekek. De rosszabbat is tudok ennél: a legelkeserítőbb az, hogy a sorainkban támadtak az idegen érdekek legádázabb kiszolgálói, akik azután rendre a fejünkre zúdították a bajt, a pusztulást. Ezért van az, hogy nekünk e hazában évszázadonként újra kellett kezdeni a nemzet- és az országépítést. Most újra ott tartunk, hogy végre megint nemzetet és országot építhetünk, miközben veletek ismét a nyakunkba szakad a háború.

Hogy milyen ország ez a Magyarország? Ragyogó történelmű, és gazdag kultúrájú nép lakja, pogány eredetű népmeséi és keresztény imái egyként az istenéhez vezetik őt. Földje, erdei és mezői bő termésükben az Úr áldását viselik magukon, bölcsődalaiban évezredes ritmusokat őriz, s a magyar ember birtokán a szerszámot ma is úgy tartja a kezében, hogy az akár szablya is lehetne. Vannak ősei történeteit őrző legendái, bülbül madarát olykor pacsirtaként, másszor pávaként emlegette, attól függően, hogy vezérlő csillagai mit jósoltak a számára. Volt csapongó és szertelen, ilyenkor sorsa fegyelemre és alázatra szoktatta, és volt reményvesztett és meghunyászkodó, ilyenkor a soraiban mindenkor támadtak óriás szellemek, akik az elesettségében fölkarolták. Hadd legyek most szerénytelen, de elmondom nektek, újkori vándoroknak: sehol ennyi fájdalom nem ment pocsékba, mint a Kárpátok karéjában, és sehol nem termett oly bőségesen reményeket egy-egy bátorító szó, mint az egymásnak futó folyók könyökében. S ez megtanított bennünket arra, hogy rajongjunk a hazánkért, az otthonunkért, a terített asztal kínálta örömökért, és a közösségünket boldogító munkánkért. És ezért bizony a gondban és reményben hűségesek sokszor nem kaptak 400 eurót sem.

Mi megtanultuk itt e hazában, hogy a háború mindig azzal kezdődik, hogy hívatlanok végiggyalogolnak az országunkon, letapossák a kertjeinket, a megművelt földjeinket, s elhintik a félelem és a kétségbeesés magvát. Ezt a hazát hosszú évszázadok óta Mannon katonái fosztogatják, s lám, most gazdag zsákmány reményében, benneteket, szerencsétlen páriákat seregbe szerveztek és jólétet, bő fizetséget ígérve, lázadásra bírtak. Hogy te, indulatos ázsiai vándor, megbántva érzed magad, amiért Magyarországon 400 eurós fizetésből kell a velünk sorsközösséget vállalóknak megélniük? Ha tudnád, hogy volt költőnk ? a legkiválóbbak közül való ? aki kénytelen volt szóvá tenni, hogy neki havi 200 sose telt! Pedig ő e hazának a fia volt, és nem holmi ázsiai hozományvadász, aki a jólét reményében most végigzsarol Európában vagy fél tucat országot!