Epehólyag-gyulladás tünetei és kezelése

Az epe, egy tyúktojás nagyságú, igen fontos szervünk. Fő tevékenysége a zsír emésztése, megbetegedésével, komoly problémák jelentkezhetnek.

Az epehólyag-gyulladás tünetei, az erős, görcsös fájdalom a jobb oldali bordaívnél, magas lázzal kísérve. Akkor keletkezik, ha az epekő megakad. Ilyenkor hideg borogatást tegyünk az epére, és nem szabad ennyi csak pépes, folyékony ételt. Amennyiben a láz mellett, kemény az epehólyag, fennáll a a perforáció veszélye is, így azonnal orvoshoz kell fordulni.
Az epekő képződésének sok oka lehet, így az elhízás, a zsíros fűszeres ételek, a mozgásszegény életmód, a túl sok alkohol, a rendszeres kávézás, a sós, vegyszeres táplálkozás. Az epekő nőknél gyakoribb, de az ülőmunkát végzőknél is sokszor jelentkezik. A beteg élhet úgy 20-30 éven keresztül, hogy nem tud róla, mivel nem okoz bajt, a kő nem zárja el az epeutakat. Műtét nélkül is meg lehet szabadulni a kőtől.

1000_1_20150614_210929

Az eperoham az epe betegségek harmadik gyakori betegsége, mely rendszerint este vagy éjjel kezdődik és fél órától, egészen 2-3 óráig is eltarthat. Súlyosabb esetekben napokig. Az eperoham kísérő tünetei, a jobb bordaívnél erős fájdalom, ami a jobb vállba is kisugárzik, étvágytalanság, feszült érzések a gyomortájon, fájdalmak a májnál, puffadt érzések, gyakori böfögés illetve hányinger és hányás.
Egyes természetgyógyászok az almaecetről azt tartják, hogy gyógyító hatású ital, mézzel keverve hatékonyan enyhíti az ízületi gyulladások tüneteit, illetve fokozott epetermelésre készteti a májat.

113_fekete_retek_1

Feketeretek

Epepanaszokra a feketeretek húsa vagy leve kitűnő gyógyszer. A húsát igen apróra reszeljük le és naponta egy-egy jó evőkanálnyit fogyasszunk belőle háromszor. Egy másik megoldás, ha a reszelt retket, kevés sóban állni hagyjuk, majd pár óra múlva kisajtoljuk a levét. Esténként 2-3 retket is előkészíthetünk.Epegörcsök görcsök esetén félóránként vagy sűrűbben, egy-egy evőkanálnyit vegyünk be belőle.

113_sargarepa_1

Sárgarépa

népi hagyomány szerint, akit az epéje gyötör, az reszeljen meg egyszerre 4-5 sárgarépát, hagyja állni, majd sajtolja ki a levét. Egyszerre 2-3 evőkanállal kell bevenni belőle, naponta legalább kétszer.

113_soska_1

Sóska

Epe és májfájásokra a sóskamártás is jó. Naponta 2-3 alkalommal kell fogyasztani belőle, legalább 2-3 decilitert. A sóska leveléből és szárából főzött tea is jó gyógyító. 1 liter vízben nyersen 8-10 csipetnyit, a megszárítottból 6-7-et megfőzünk, amiből naponta 3-4 alkalommal fogyasszunk egy kisebb adagot.

113_articsoka_1

Articsóka

Az articsókának epestimuláló hatása van, melyet egy ellenőrzött kutatás során kimutatta. A kísérletben a nyombélbe juttatott articsókakivonatot, azepetermelést rendkívül megemelte. További vizsgálatokban, elképesztő eredményeket tapasztaltak. A kutatók látták, hogy a páciensek 85%-ánál, a gyomorfájdalmak jelentős enyhülése, mérséklődése, a szédülése és a hányinger megszűnése következett be.

113_rozmaring_3

Rozmaring

Ezt a valaha jól ismert, cserépben termesztett növényt, régen gyógyításra is használták. Epehajtó, görcsoldó, idegcsillapító hatása kiváló. Népszerű volt a nőknél a kellemetlen menstruációs és klimaxos érzések enyhítésére. Epehajtónak1 liter vízben a megszárított levelekből 4-5 csipetnyit főzzünk fel és napjában 3-4 alkalommal fogyasszunk belőle egy teásbögrényit.

113_lohere_2

Lóhere

lóhere virágából kitűnő epegyógyító teát készíthetünk. 1 liter vízben 5-7 csipetnyit főzünk fel a megszárított lóheréből. Az első napokban 4-5 alkalommal fogyasszunk belőle egy teásbögrényit. Később kevesebbet. Ezenkívül gyógyítja még a májat, a reumát és a cukorbajt is. A lóhere hatóanyagai: A-vitamin, kszantin, glikozid, kszantin, cseranyag, aszparagin.

113_aprobojtorjan_1

Apróbojtorján

Az apróbojtorján hűvösebb tájakon, patakok és árkok mentén, kaszálókon, erdők és fasorok szélén, bokros-cserjés helyeken, erdei tisztásokon termő növény. Azapróbojtorján epegyulladásra kiváló gyógynövény. A megszárított virágos-leveles részéből 1 liter vízben 6-7 csipetnyit főzünk fel. Az első napokban egy teásbögrényit fogyasszunk belőle háromszor, négyszer. Gyógyítja még alégzőszervi, gyomor-, máj-és vesebántalmakat is. Az apróbojtorján hatóanyagai: kovasav, glikozidszerű keserűanyag, illóolaj, cserzöanyag és különféle savak.

113_zsurlo_mezei_1

Zsurló, orsósarok, mosófű, orsósarok, százízűfű

mezei zsurló nyirkos réteken, árnyékos fasorok alján, árokpartokon, veteményesekben fordul elő leggyakrabban. A zsurlóból készített tea, sok betegséget gyógyít. Az epén kívül hajtja a vizeletet, izzasztó, vérzéscsillapító és májgyógyító. A zsurlót, reuma és mészlerakódás ellen is használják.Epefájdalmakra 1 liter vízben 5-7 csipetnyit főzünk fel a megszárított növényből. Naponta 3-4 alkalommal fogyasztjuk 1,5-2 dl-jével. A zsurló hatóanyagai: kovasav, keserűanyag, szaponin, szerves (akonit-, alma-, oxál-) savak, ekvizetonin, gyanta, zsír, ekvizetrin flavonglikozid.

113_vizimenta_1

Vízimenta, balzsam fű

Az illatos vizimenta, folyók, patakok vizében, nyirkos réteken, szélében található gyógynövény, melynek teája epe és gyomorbetegségekre is hatásos. Szélhajtó és bélféregűző. Epére 1 liter vízben 5-6 csipetnyit főzünk fel a megszárított növényből. Naponta akár víz helyett is fogyaszthatjuk, de legalább háromszor 2 dl-t alkalmanként. A vizimenta hatóanyagai: illóolaj, linalilacetát, carvon szabadlinalool, szeszkvirterpén, cseranyag.

113_aranyvesszo_2

Aranyvessző, aranyos ruta

Patakok, folyók mentén, főleg erdei tisztásokon termő növény, epebetegségekre a felső virágos-leveles részéből főzünk teát. 1 liter vízben 6-7 csipetnyit. Naponta 3-4 alkalommal fogyasszunk belőle egy teásbögrényit. Gyógyítja még a vese, májbántalmakat, hólyagpanaszokat, a hörghurutot és a reumát is. Izzasztó és vízelethajtó. Az aranyvessző hatóanyagai: szaponin, cseranyag, linalilacetát, carvon, rutin, keserűanyag, nikotinsav és linalilacetát.

113_tejolto_galaj_1

Tejoltógalaj, szentantaltüze

A Száraz réteken, árkok, patakok partján, földutak mentén, elhagyott kaszálókon növő gyógynövény teája belsöleg az epe, máj és vese betegségeket gyógyítja. A tejoltógalaj légzöszervi megbetegedések gyógyítására is alkalmas. Epére 1 liter vízben 5-7 csipetnyit főzzünk fel és naponta 3-4 alkalommal fogyasszuk 3-4 decilitert. A tejoltógalaj hatóanyagai: galiozin glikozid, cseranyag, rubiadid-glikozid, növényi savak, aszperulozid-glikozid, illóolaj, tejoltó enzim, sárga festék.

sedfu_5

Sédfű, sédkenger

Réteken, kiszáradt patakokban, vizek mellett található növény teáját vese, máj és epebetegségekre használjuk. Gyenge hashajtó hatása is ismert. Epére a megszárított, virágos leveles szárából 5-6 csipetnyit főzzünk fel1 liter vízben és napjában egy teásbögrényit fogyasszunk háromszor. A sédfű hatóanyagai: illóolaj, glikozid, cseranyag, keserűanyag, eupatoriopikrin, gyantaalkohol.

113_gyermeklancfu_1

Gyermekláncfű, pitypang, kalakánc

A növény utak mentén mindenhol megterem. A gyermekláncfű gyökeréből, leveleiből, virágából, epeműködést, emésztést elősegítő tea készíthető. 1 liter vízben a megszárított gyökérből 3 csipetnyit, levélből 2-t és a virágokból is 2-t főzzünk fel. Zsíros, vastag ételekre, nehéz emésztésre fogyasszuk, 1-1 alkalommal 2 dl-t alkalmanként. VízeIhajtó, vértisztító, erősítő, májbajokat is gyógyító. A gyermekláncfű hatóanyagai: inulin, kaucsuk, tarakszacin keserűanyag, cseranyag, viasz, cukor, zsír, illóolaj, szaponin, szerves savak és nyálka.

113_pemetefu_1

Pemetefű, orvosi és fekete pemetefű

A legelőkön, földutak mentén, parlagokon növő növény teáját epe és májbetegségek ellen, légcsőhurutra és étvágytalanságra isszák. A megszárított virágos levélszárból 1 liter vízben 5-6 csipetnyit főzzünk meg, majd naponta 3-4 alkalommal igyunk belőle 1-2 dl-t. A pemetefű hatóanyaga: marrubiin, illóolaj, keserűanyag, cseranyag, viasz, kristályos keserűanyag, gyanta, zsír, nyálka.

113_orvenygyoker_1

Örvénygyökér, örménygyökér

A réteken, csatornák és patakok mentén termő örvénygyökér teája, epebetegségekre kiváló gyógymód. Gyógyítja még az asztmát, a magas vérnyomást, a vesét és a vizeletkiválasztó szerveket. Hatásos a bélféreg ellen is. A örvénygyökérből 1 liter vízben 4-5 csipetnyit felfőzünk, reszelten vagy daráltan. Naponta 3-4 alkalommal igyunk belöle 1-2 dl-t. Az örvénygyökér hatóanyagai: inulin, illóolaj, nyálka, keserűanyag, gyanta, cukor és baktériumölő anyagok.

113_feher_urom_2

Fehér üröm, irem

Száraz legelőkön, homokos, köves talajokon, folyók mentén, termő fehér ürömből, az epeműködést serkentő, zsíros ételek emésztését elősegítő teát készíthetünk belőle. A virágos-levelesszárat kell begyűjteni és megszárítani. 1 liter vízben 5-6 csipetnyit főzzünk fel. Evés után kb. 20 perccel 1,5-1,5 dl-t fogyasszunk belőle. Étvágygerjesztő, szélhajtó és bélféregűző is. A fehér üröm hatóanyagai: illóolaj, gyanta, cseranyag, glikozidos keserűanyag, abszintin bódító anyag, C-és B-vitamin, borostyánkősav.

113_kerekrepkeny_1

Kerekrepkény, földi borostyán

Kerítések mentén, bokrok alján, árkok partján előforduló növény, mely erős hatású drog, ezért óvatosan alkalmazzuk! A kerekrepkényt kis mennyiségben fogyasszuk. A megszárított föld feletti részéből 1 liter vízben, 3 csipetnyit főzzünk fel epebetegségekre. Napi 2-3 alkalommal igyunk belőle 1-1 dl-t. A kerekrepkény gyógyítja még a vese-, gyomor-és légzőszervi betegségeket.

113_angyalgyoker_1

Angyalgyökér, angyal gyógynövény, angyélika

Az angyalgyökér a gyógynövények királynője, hegyvidéken és vízparton terem. Rengeteg betegséget gyógyít. Az ipar is felhasználja. Az epe és májbetegségekre egyaránt gyógyító hatással van. Az angyalgyökér gyökerében van a legtöbb hatóanyag. A megszárítottból 5-6 lereszelt csipetnyit főzünk fel 1 liter vízben. Naponta 3-4 alkalommal fogyasszunk belőle egy teásbögrényit. Az angyalgyökérnek, vértisztító, szélhajtó, idegerősítő tulajdonsága is van. A növény hatóanyagai: illóolaj, angelikasav, angelicin, , pektin, gyanta, viasz, különféle cukrok, keményítő, cseranyag, keserűanyag, aromás anyagok és szerves savak.

113_ezerjofu_1

Ezerjófű, cintória

A réteken, árkok partján, legelőkön, elhagyott kaszálókon, töltéseken és erdőkben termő ezerjófűvet, virágos-leveles szárából készített tea, epebetegségekre kiváló gyógymód. 1 liter vízben 6-7 csipetnyit forraljunk fel és napjában 3-4 alkalommal fogyasszunk belőle egy teásbögrényit. Emellett javítja az étvágyat, az emésztést és a máj funkcióit. A cintória hatóanyagai: gyanta, eritaurin keserű glikozid, viasz, illóolaj, nikotinsav, olenolsav.

113_fecskefu_verehullo_2

Fecskefű

A máj és epebajoknál, mint a májduzzadás és az epekő, sikeresen alkalmazott gyógynövény, melynek nedve egyébként még oldó hatással van az altesti nyirokmirigyekre is. Tekintettel arra, hogy a bélnyálkahártya, hasnyálmirigyek, máj és vese kiválasztását fokozza, reumánál, köszvénynél, valamint bőrkiütésnél kiváló eredményt érünk el vele.

Hozzászólások:

One thought on “Epehólyag-gyulladás tünetei és kezelése”

Comments are closed.