Ezért nem szakítanak egyes párok amikor mély ponton van a kapcsolatuk!
1. Lehet, hogy nekik ez így jó
„Jó” a szónak abban az értelmében, hogy kívánatos és áldásos, mert a személyiségfejlődésük szempontjából pont erre a tapasztalatra van szükség – tehát ösztönösen benne maradnak a helyzetben, hiába sugall mást a józan ész.
Arról nem is beszélve, hogy ha kívülről például hatalmaskodónak látszik az egyik fél, négy fal között mégis talán a másik hordja a nadrágot, esetleg mindkettejüknek kedvére való ez a fajta egyenlőtlenség.
Csak azért, mert egy szituáció számodra kedvezőtlennek tűnik, nem biztos, hogy másnak is azonnal ki kell belőle lépni.
Persze, a törvénybe vagy erkölcsi normákba ütköző magatartás már árnyaltabb kérdés…
2. Nem tör felszínre a harag
Sokan élnek olyan konfliktuskerülő lelki alkattal, hogy bűnnek élik meg az érzések és az indulatok felszínre engedését, ezért inkább magukban forrongnak.
Nem egy olyan párt ismerhetsz, amelyiknek a tagjai külön-külön jól kibeszélik a másikat annak a háta mögött, majd hazamennek, és látszólag a legnagyobb egyetértésben úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi.
Fogadd el, hogy talán ők maguk sem jöttek rá a kívülről nyilvánvaló tényekre – vagy éppen tisztában vannak vele, csak számukra még nem jött el az idő a szembenézésre.
Őszinte beszélgetéssel és aktív hallgatással tudsz segíteni, ha van igény erre.
3. Túlzott függőségi viszony
Ha valamilyen szélsőséges egyenlőtlenség van jelen a kapcsolatban, ami bármilyen jellegű kiszolgáltatottsághoz vezet az egyik fél részéről, a szakítás már koránt sem olyan „egyszerű”.
Egy szerelem véget érése egyébként is hatalmas lelki terhet jelenthet, ám ha eltartottsági, lakástulajdonlási kérdés, esetleg nem anyagi természetű függőség is szerepel az egyenletben, a megoldás kulcsa nem lehet egy félvállról odavetett „viszlát!” – jó esetben egyik oldalról sem.
Ilyen helyzetekben külső tanácsadókra is szükség lehet, például pszichológusra vagy coach-ra, aki segít a kiszolgáltatottnak újra elindulni az életben.
4. Halmozzák a hazugságot
Megeshet, hogy mindketten pontosan tisztában vannak a kapcsolatuk kudarcával, ám valamilyen oknál fogva könnyebb hazugságok segítségével fenntartani a látszatot.
Így hát füllentenek másoknak, illetve saját maguknak.
Egy idő után már úgy vergődnek a helyzetben, mint légy a pókhálóban, mégis könnyebb számukra maradni, mint menni – mert a megszokás biztonsága legyőzi a boldogság iránti vágyat.
A te szereped kívülállóként mindig kérdéses, hiszen őrlődsz, kinek a pártjára állj, kinek adj igazat, és mindig morfondírozol, van-e jogod a leleplezéshez.
5. Úgy érzik, tartoznak a másiknak
Mivel tartozol annak, akivel iksz időt lehúztál együtt? Ez egy nagyon jó kérdés, a válasz pedig egyénenként eltér.
Vannak, akik azt állítják, hogy az égvilágon semmivel, míg mások meggyőződéssel hangoztatják: egyenesen burokban kell tartani a párjukat, és inkább az ő kirekesztésével megélni a belső kríziseket, mert az ő biztonsága a legfontosabb.
A látszólag önzetlen gesztus mélyén azonban a legmélyebb önzés lapul, némi gyávasággal vegyítve.
Ha ilyesmit észlelsz egy párnál, inkább szorítkozz a bölcs hallgatásra a tanácsosztogatás helyett, hiszen amíg a feloldozásra váró fél nem találja meg azt a dolgot, amitől feljogosítva érzi magát az őszinteségre, esély sincs az egyenesbe jövésre.
6. Fél almának tartják magukat
Valószínűleg ismersz olyanokat, akik partner nélkül magányosnak és elveszettnek érzik magukat
De erről csak sejtésük van, mert egyszer három napig voltak „szinglik”, még tini korukban.
Ez a fajta beállítottság bőségesebb párkapcsolati tapasztalatanyag megszerzését teszi lehetővé, ugyanakkor háttérbe szorítja az önismeretet, ami pedig a boldogság egyik záloga lenne.
A fél almák, akik szüntelenül a másik felüket kutatják, és egyedül úgy érzik, csak rohadnak, általában csak újabb párkapcsolat reményének felcsillanásakor szakítanak – addig kivárnak.
Te voltál már olyan helyzetben, hogy tudtad: véget kellene vetni a dolognak, de valamiért mégis húztad-halasztottad?