„Hogy lehet az, hogy olyan szép és mégis egyedülálló?”
Ez a gyalázatos fél-bók mindig kicsapja nálam a biztosítékot. Először is, ki és hol látja a kapcsolatot a szépség és aközött, hogy valaki egyedülálló? Másodszor pedig, sehogy sem tudom megérteni: ha nem vagyok kapcsolatban, akkor ez azt jelenti, hogy feltétlen bennem kell lennie a hibának? Sajnos a helyzet ennél sokkal komplikáltabb. Azért vagyok egyedülálló, mert nincs tervbe véve, hogy „ne legyek egyedülálló”. Szóval, képzeld csak el… Semmi szükségét nem érzem annak, hogy egy férfi álljon mellettem, pláne nem, hogy megházasodjak. És messze nem azért, mert valami lelkes feminista lennék. Éppen ellenkezőleg, túl naiv vagyok.
Mert én még hiszek a szerelemben és a tiszta kapcsolatokban. És mindaddig, amíg ez a hit él bennem, nem érem be a kevesebbel. Órákat tölthetsz el azzal, hogy előadást tartasz nekem a témáról, hogy „a férfiak mind monogám teremtmények”. Próbálhatsz meggyőzni arról, hogy betokosodott, régimódi és buta vagyok, és a gyermeki fantáziám világában élek. De szívesebben választom inkább a magányt, mintsem azt a cukormázba csomagolt ostobaságot, amit sokan próbálnak nekem beadni.
Soha nem fogom megérteni azokat a nőket, akiknek nem „a férfira”, hanem a „férfi jelenlétére” van szükségük. Vagy kétségbeesetten arra törekszenek, hogy a lehető leghamarabb férjhez menjenek, mert „beléptek abba az életkorba”. De mi a fene köze van ennek az életkorhoz? Itt már mindenki megbolondult?
Talán én vagyok az, aki nem értek valamit ebben az életben, de véleményem szerint a közelség, az intimitás, a házasság, és még inkább a gyermekek iránti igény olyan, amit egy normális nő csak egy MEGHATÁROZOTT emberrel élhet meg. De nem azért, mert az ösztönei hirtelen felébredtek, vagy netalántán „eljött az idő”, és nekiáll lóhalálában keresni egy férfit. Minél előbb, annál jobb alapon…
Aztán egyszer csak ráébred, hogy nem ő volt az, akiről álmodott. Aztán a szokásos forgatókönyv: könnyek, sírás és válás. Nem, köszönöm, mindezt inkább tartsd meg magadnak. Nekem teljesen más célom van ebben az életben, mert én azt szeretném, ha SZERETNÉK ÉS SZERETNÉNEK. Így, sem több, sem kevesebb. Szeretnék közel állni egy szeretett emberhez, de nem azért, mert így kell, hanem azért, mert ő kedves nekem.
És számára első sorban a legfontosabb én vagyok, és nem az, amit én tudok adni. A kapcsolatunk nem csak az esküvő pillanatáig szeretném, hogy tartson, hanem a halálunkig.
Szeretnék hűséges nő és méltó feleség lenni. Gyermeket szülni, de nem csak azért, hogy „legyen”, hanem valóban gyermekkel megajándékozni a szeretett férfit az életemben. És jó anya lenni! Szeretném a sorsomat úgy irányítani, hogy nem a külvilágra, hanem csak a szívemre és az eszemre hallgatok.
A társadalom nevezhet annak, aminek csak akar. De csak mi döntünk arról, hogy mit tegyünk ezzel az ítélettel. Az én meggyőződésem, hogy valaki más is ugyanezt és ugyanígy gondolja. Nem tudom, hányszor kell még megégetnem magam, mielőtt végre találkozom a boldogságommal. De ha nem találkozom, én hű maradok magamhoz, és nem fogom magam feleslegesen feláldozni.
Maradok inkább továbbra is „gyönyörű és egyedülálló”
Forrás: bidista.com