Legfeljebb elválunk?! – Minden házasság valójában két hazásság
Minden házasság valójában két házasság: az egyik a férfi, a másik a nő fejében lakozik. Amikor válásra kerül a sor, gyakran nem is az a kérdés, miért válnak el a felek, hanem az, hogy miért házasodtak össze.
A válási szándék ugyanis leggyakrabban a rejtett házassági elvárások zátonyra futását jelzi. A házasságkötés az egyik legkomolyabb, élethosszig szóló titkos szerződés, melyet meglepően komolytalan alapokra építenek az emberek. Egyrészt mindkét fél fejében él egy gondosan megszövegezett szerződés, amit nevezhetünk házasságprogramnak, vagy házasságszkriptnek, de ez a forgatókönyv jórészt tudattalan, még a tulajdonosa sem ismeri, aki pedig végre fogja hajtani, ill. meg fogja követelni a benne foglaltakat. És ha még az sem ismeri, akinek a fejében van, honnan is ismerhetné a Másik.
Amikor aztán kimondják a boldogító IGEN-t, valójában inkább megtévesztő IGEN-ről kéne beszélnünk, hiszen mindkét fél számára ismeretlen szerződést, ígérvényt, vállalást ír alá képletesen. Mi több, a férj olvasatlanul firkantja alá apósa és anyósa fejében élő szerződéseket is, és a feleség ugyanígy jár el. Mondjuk a férj gondatlanságból aláírja, hogy “apukával majd együtt műveljük hétvégeken a szőlőt”, s csak később derül ki, hogy a vej bizony utálja a kapálást, inkább otthon ülne meccset nézni. “Nem ilyen vőt ígértél nekünk”, indul be ilyenkor lányuk felé a szülői áskálódás. Aztán sorban derülnek ki a “bajok”, vagyis a férjek, a feleségek, az apósok és az anyósok, na meg a tágabb rokonság számára kezd megvilágosulni az évek során, hogy bizony a Másik fejében valami egészen más szerződés áll.
Ilyenkor kezdődnek a néma csalódások, vagy a tányérdobálós veszekedések. Mind-mind az egyoldalú szerződések egyes pontjait kérik számon. “Azt hittem, imádod a szexet”, vagy “azt hittem, sose unsz meg”, vagy “azt hittem, te is szereted a gyerekeket”, vagy “azt hittem, te sokra viszed”, vagy “azt hittem, a kedvemért abbahagyod az ivást”. Vagy ha nem aprózzuk el, vegyük azt a vastag betűs kitételt, amely majd mindenki szerződésében szerepel: “azt hittem, mindig szeretni fogsz, jóban-rosszban”.
Ennek a “mindig szeretni fogsz” tételnek a kifejtése a személyre jellemző házasságszkript egyik lényeges elemét tárja fel. Ez jelentheti azt, hogy “mindent el fogsz tűrni tőlem”, jelentheti azt, hogy “mindent megteszel értem”, hogy “mindig kívánni fogsz”, hogy “sosem csalsz meg”, stb.
Természetesen ezeket könnyű megígérni, könnyű elvárni, de lehetetlen betartani. Ezek valójában házassági hiedelmek és házassági mítoszok, melyek nem számolnak idővel, változással, öregedéssel, nehézségekkel, mondhatni, nem számolnak az emberi természettel és körülményekkel. Mintha az esküvők bombasztikussága és csinnadrattája újra és újra ismétlődően azt akarná elfeledtetni a házasságot kötő Nővel és Férfival, hogy micsoda veszélyes vállalkozásba is fognak. A nagy, ismeretlen világba induló és talán soha vissza nem térő expedíciókat szokták akkora pompával búcsúztatni, hogy az egyben a megelőlegezett végső búcsú is.
A házassági mítoszok destruktívak
A házassági mítoszok makacsul tartják magukat, de nem kell hozzájuk leányregények rózsaszín világába elmerülnünk, tálcán szállítja őket minden kultúra, s kidolgozza magának minden ifjú ember. Mondhatnánk azt is, még szép, hogy vannak ideáink.
Hogy örök hűségről és fiatalságról álmodozunk, és ha gondolunk is az öregségre, azt távolinak és derűsnek képzeljük. Kinek volna kedve úgy házasodni, hogy előre sejtené, milyen öreg, hortyogó, kiállhatatlan öregember lesz a férje, s milyen dagadt vagy deszka házsártos boszorka a felesége. Hogy mennyi keserűség, lemondás és csalódás lesz a gyereknevelés, milyen lesz a fiatalság és a vonzerő lassú korróziója, mi lesz a karrierrel kapcsolatos álmok szertefoszlása után, s milyen lesz egy nap arra ébredni, hogy fiatalságunkat, tehetségünket, életünket vittük bele egy ma már csőd szélén álló vállalkozásba – a házasságba.
A házassági mítoszokra épülő vállalkozás szükségképpen vezet a csődhöz, az elfecsérelt élet feletti kétségbeeséshez és ilyenkor jön az Élet újrakezdésének illúziója a Másik, vagy az Élet kudarcának felejtése, az ital, netán az Élet és az elvesztegetni vélt lehetőségek gyásza, a depresszió.
A reális házasság
Mindezek ellenére, a házasságnak nincs alternatívája. Sokak megriadnak szüleik példáján, és élettársi kapcsolatot választanak inkább, ami sajnos az elkötelezetlenség biztos jele.
Az embergyereket pedig úgy tervezte a természet, hogy akkor lesz egészséges, ha harmonikus családban nő fel, s a megelégedett házasság sok vizsgálat szerint védőfaktor mindenféle testi és lelki betegséggel szemben.
A reális házasság olyan, mint egy jól megépített tengerjáró hajó. Nem luxusjacht, de nem is törékeny halászbárka. Tépázhatja vihar, derékba törhet az árboca, megfenekelhet zátonyon, de mindig kijavítják, befoltozzák, és megy tovább kijelölt útvonalán. A reális házasság arra épül, hogy a felek reális szükségleteiket várják kielégülni a házasság által. Az igazi házassági szerződés nem mítoszokra, hanem valódi emberi szükségletekre épül. Minél patológiásabb és irreálisabb valakinek az a rejtett szükséglete, amelyre a Másiktól vár kielégülést, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a házasság kudarcba fullad.
A nárcisztikus személy örök ifjúságot, szépséget és csodálatot vár. A dependens személyiség irreálisan nagy biztonságot és kizárólagosságot követel a Másiktól. A diktátor hajlamú ember mértéktelen alázatot és szolgálatot vár el társától. A paranoid személyiség a hűség megfellebbezhetetlen bizonyítékait keresi örökké.
A reális házasság hajójának “legénysége” tudja, mit bír ki a hajó. Nem tűznek ki irreálisan nagyra törő terveket, mert tudják, hogy abba majd belerokkannak és lassan elhidegülnek egymástól. Nem teszik ki magukat olyan kísértésnek, aminek aztán nem tudnak majd ellenállni. Mindig karbantartják a hajót, hisz a vizeken bármikor rájuk törhet valami veszély.
A házasság karbantartása azt jelenti, mindig törekszünk arra, hogy a másikban meglássuk a becsülhető, tisztelhető, szerethető embert. Mindig szem előtt tartjuk a kapcsolat igazságosságát, kiegyensúlyozottságát. Ha a házasságért az egyik fél éveken, évtizedeken át aránytalanul többet áldoz munkában, figyelmességben, lemondásban, az előbb-utóbb benyújtja a számlát.
A jó házasságban a felek mindig fel tudják sorolni a Másik sok-sok pozitív vonását, mert gondolkodnak rajta, mert nap-mint-nap átélik a Másik iránti elismerésüket.
A jó házasság mindig megoldás-centrikus és nem az üres tekintély vagy hatalomérzet megőrzésére tör. A jó házasságban a kapcsolat mindig fontosabb, mint a vélt “igazság”.
A jó házasság nem konfliktusmentes. A konfliktusok mindenáron való megoldása sok házassági tanácsadó mítosza is. Nem lehet minden konfliktust megoldani, de attól még lehet együtt élni.
A reális házasság során sorban felszámolódhatnak a mítoszok, s mégis megmarad aházasság belső magja, a barátság. A jó házasságok egyben mindig nagy barátságok. És ahogy a barátoknak, úgy a Másiknak is kijár a bocsánat sok botlásért, tévedésért. A jó házasságban az emberek nem kérik számon saját mítoszaikat a Másikon, hanem csendben beismerik, hogy ezek csak az ő mítoszaik, és lehet nélkülük is élni.