LEVÉL APÁMNAK, AKI TULAJDONKÉPPEN ELHAGYOTT…
Levél apámnak, aki kiskoromban elhagyott!
Kedves te!
Először is el szeretném mondani, hogy egyáltalán nem volt könnyű megírnom ezt a levelet. Voltak időszakok az életemben, mikor azt éreztem, hogy bárcsak mellettem lennél, de ma már tudom, hogy a legjobb dolog, ami történhetett velem, hogy nélküled, a nevelésed nélkül nőhettem fel. Az útjaink kezdetben keresztezték egymást, később pedig szétváltak, és hogy őszinte legyek, sokkal jobb ez így. Ez nem az a levél, amelyben a bánatomról fogok írni, nem. Hálás vagyok azért, hogy kimaradtál az életemből.
Dühös akarok lenni rád. Hozzád akarok vágni valamit, ha mást nem is, de pár keresetlen szavat mindenképp, amivel elmondanám, hogy tönkretetted az életemet. De őszintén szólva, most ez tárgytalan, nincs értelme. Biológiai apa nélkül nőttem fel. Igen, azt mondtam “biológiai”, mert voltaképpen sok olyan ember volt mellettem, akik igazán szerettek. Például anya, a bátyáim, és a lista még folytatódhatna. Rád viszont nem volt szükségem. Sosem voltál az életem része, és ez tulajdonképpen megerősített, hitben, lélekben, és boldogabb is vagyok. Anya mindig mindenben támogatott, mellettem állt, sok mindenre megtanított. A kettőnk kapcsolata nem lenne most annyira erős, ha te is jelen lettél volna az életünkben. Ő rengeteget küzdött értünk, és bármire hajlandó volt, hogy engem boldognak lásson. Éjjel-nappal dolgozott, hogy nekünk mindenünk meglegyen. Nagyon-nagyon büszke vagyok rá. Én már azzal is beérném, ha fele annyi kitartásom és erőm lenne, mint neki.
Nélküled is van családom, akik szeretnek engem, akik kiállnak mellettem, akik támogatnak. A közös vérvonal gyakran ma már nem számít, hiszen annak ellenére, hogy te vagy a biológia apám, én nem tekintelek annak, mert számomra más férfiak töltötték be az apa szerepet, akik igazán szerettek és törődtek velem. Te viszont nem.
Tisztelettel,
a lányod, akit nem is ismersz.