Másfél millió léggömb és két halott – 1986

Hogy miért nem okos dolog egy sűrűn lakott területen másfél millió léggömböt egyszerre elereszteni, arról meggyőződhettek a clevelandi szervezők 1986-ban.

01

 

Az egyik legnagyobb önkéntes szervezet a United Way of Cleveland szervezői találták ki, hogy egy kis reklámot csapjanak maguknak és ráirányítsák a figyelmet munkájukra – nem mellesleg újabb önkéntesekhez jussanak – a városvezetéssel együtt a levegőbe engednek színes léggömböket, amik majd az állam területén szétszóródva elviszik nagyszerű szervezetük hírét. Ha már így tesznek, miért ne lehetne Guinness rekord is belőle? Éppen ezért másfél millió lufit vásároltak, amit iskolások és önkénteseik segítségével a belvárosban, egy hatalmas háló alatt napokig fújtak fel héliummal.

Az esemény a városban nagy médiafigyelmet kapott, de igazán akkor lett érdekes a dolog, amikor eljött a léggömbök eleresztésének napja. A meteorológiai jelentés szerint a térségben egyáltalán nem volt várható légmozgás. 

BalloonRelease1986

Az eseményt azonban az összegyűlt tömeg és a felfokozott várakozás ellenére megtartják. A lufik lassan de elkezdenek a levegőbe emelkedni.

02 03 04 05

Ám eloszlani már nem akarnak és makacs felhőként bénítják meg a légiforgalmat. Először a televíziós helikopterek fogták menekülőre a dolgot.

12

A hatalmas – szél híján egyben maradt – léggömb felhő a Cleveland melletti nagy tavak egyike az Erie-tó felett lebegett, amire a gázok szivárgásával egyre több le is ereszkedett. Az első aggasztó hírek akkor érkeztek, amikor a parti őrséghez egy segélykérés futott be egy a tavon felborult hajóról. A helikopterek nem tudtak felemelkedni, a légtérben lebegő töménytelen mennyiségű lufi miatt.

08

Mire a mentőhajók a helyszínre értek a felborult hajó mellett rengeteg lufi lebegett a vízen, így nem lehetett látni a fuldoklókat. Sajnos mindkét szerencsétlenül járt hajós az életét vesztette, alig néhány kilométerre a parttól.

09 07 06

A megmaradt léggömbfelhő lassan újra a város felé sodródott és napokig ott is maradt. Gázukat vesztve a leglehetetlenebb helyekre hullottak és eltávolításuk a városnak kb. 900 ezer dollárjába került.

11 10

Egy közeli farm tulajdonosa is sikeresen perelte a várost 100 ezer dollárra. Szerinte a hatalmas léggömbfelhő láttán egyik nagy értékű lova megbokrosodott és tombolása közben olyan sérüléseket szerzett, hogy el kellett altatni.

Hozzászólások: