A menekültek kötelességei ? elhallgatott részletek a genfi egyezményből

Az ENSZ szóvivője szerint Magyarország megsérti a menekültekről szóló genfi egyezményt. Kár, hogy az egyezmény pont az ellenkezőjét mondja.

Azzal, hogy Magyarország lezárta déli határát, és nem engedi be a migránsokat, súlyosan megsérti a menekültek befogadását szabályozó genfi egyezményt ? állapította meg tegnap az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A szervezet szóvivője pedig a röszkei határátkelő ostroma közben magából szabályosan kikelve magyarázta az újságíróknak: a határt nem úgy kell megvédeni, hogy közben nők és gyermekek sérülnek meg.

Nevezett hölgy szerint más, kizárólag diplomáciai eszközöket kell használni, a migránsokkal tárgyalni kell, és meg kell győzni őket az együttműködésről. Mint mondta, nekik ehhez megvan a kellő szakértelmük, ezért végtelenül sajnálja, hogy a magyar hatóságok nem tartottak igényt a szolgálataikra. Még szerencse, hogy eközben nem szakadt rá az ég boltozata, és a magyarországi bebocsátásra való várakozás unalmát játékos kerítésdöntögetéssel és békés dobálózással elűző tömegből sem találta fejbe senki egy kétkilós betondarabból készült diplomáciai eszközzel.

Ezzel szemben nézzük, mit is ír elő az 1951-es genfi egyezmény. Szemelvények, csak erős idegzetű jogvédőknek.

?Minden menekültnek kötelezettségei vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodik, különösképpen az, hogy magát az ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek alávesse.?

?Az Egyezmény egyetlen rendelkezése sem zárja ki, hogy valamely Szerződő Állam háború vagy más súlyos és kivételes körülmények között egy meghatározott személlyel kapcsolatban ideiglenesen olyan intézkedéseket tegyen, amelyeket az állam biztonsága szempontjából szükségesnek tart, amíg megállapítja, hogy az adott személy ténylegesen menekült és ügyében az intézkedések fenntartására az állam biztonsága érdekében van szükség.?

1000_1_20150917_185223

 ?Minden Szerződő Állam biztosítja a jogot a területén jogszerűen tartózkodó menekülteknek arra, hogy megválasszák tartózkodási helyüket és szabadon mozoghassanak az ország területén azon szabályok figyelembe vételével, amelyek általában az idegenekre azonos körülmények között vonatkoznak.?

 ?A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk (?) veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket.?

Hozzászólások:

7 thoughts on “A menekültek kötelességei ? elhallgatott részletek a genfi egyezményből”

Comments are closed.