Mikor hat a legjobban a kávé?

Ha reggel, alighogy kikászálódunk az ágyból máris a kávéscsésze után nyúlunk, az elfogyasztott koffein hatása tompul, sőt idővel akár hatástalanná is válik.

kaveeskortizolszint

Ha reggel, alighogy kikászálódunk az ágyból, félig csukott szemmel máris a kávéscsésze után nyúlunk, akkor az elfogyasztott koffein energetizáló hatása tompul, sőt ha rendszeresen így teszünk, akkor szervezetünk toleranciát fejt ki a koffeinnel szemben. Ezt a furcsa tényt magyarázza a Ryoko Iwata, japán származású amerikai kávérajongó az I Love Coffee című blogján, Steven Miller, a bethesdai Uniformed Services University professzora által összegyűjtött kutatási anyagra alapozva.

Természetesen nem vagyunk egyformák, de mindannyiunkat egy 24 órás hormonális ciklus, a cirkadián ritmus irányít. Ez a ritmus genetikailag előreprogramozott és bár az életmódbeli szokásainkkal összezavarhatjuk, szabályozásának fő tényezője a napfény. Az egyik dolog, amit ez a biológiai óra kontrollál, az a kortizol felszabadulás, ami éberré és élénkké tesz bennünket.

A kortizol termelés csúcsa normál körülmények között reggel 8-9 óra között jelentkezik. A legtöbb ember ekkor fogyasztja el az első csésze kávéját, vagyis akkor, amikor a szervezet magától, természetes módon felélénkül. Az ilyenkor elfogyasztott koffein tehát valójában csökkenti a további stimuláció hatékonyságát. Ráadásul, ha a koffeint gyakran olyankor fogyasztjuk, amikor a szervezet számára nem szükséges, a szervezet hamar toleranciát fejleszt a stimulánssal szemben, így egy idő után nem érjük el a várt hatást.

A kortizolt emellett stressz-asszociált hormonnak tekintik, és a kortizol csúcs idejére időzített koffeinfogyasztás bizonyítottan növeli a kortizol termelést. Ezért a koffeinnel szembeni fokozott tolerancia magasabb kortizol szintekhez vezet, ami megzavarhatja a cirkadián ritmust és árt az egészségnek.

Iwata, amint blogjából is kiderül, szereti a kávét, ezért kihangsúlyozza, mit tekint optimális időzítésnek a kávéfogyasztásra ahhoz, hogy a legkevesebb negatív hatás mellett élvezhessük a kávé jótékony hatásait.

A kortizol csúcs a legtöbb embernél reggel 8-9, déli 12-13, és délután 17:30-18:30 között következik be. Ennélfogva a kávészünet időzítése 9:30-11:30, és 13:30 ? 17:00 közti időzítésével kihasználhatjuk a kortizol szint mélypontjait, amikor leginkább szükségünk van az energialöketre.

Ez pedig megkérdőjelezi a hagyományos kávészünetek létjogosultságát. Nem lenne meglepő, ha a kávéipar terjesztette volna el azt az ötletet, hogy felkelés után első utunk a kávéfőzőhöz vezessen csupán azért, hogy így még több kávét fogyasszunk. Iwata táblázata azonban nem veszi figyelembe azokat, akik már reggel 8 előtt talpon vannak. Ez felveti a kérdést, hogy vajon három csésze kávét igyunk naponta (ami a legtöbb ember számára valószínűleg túl sok), vagy felejtsük el a Miller kutatása alapján javasolt periódusok egyikét.

Iwata blogjában más érdekességeket is találunk. Például posztot egy olyan applikációról, ami egy kávéház hangjait utánozza azok számára, akiknek ez produktív munkahelyi környezetet teremt, továbbá tartalmaz egy összehasonlítást a sör és a kávé előnyös tulajdonságairól, valamint egy értékelést arról, hogy a kávépreferencia elárulja a személyiségünket.
Steven Miller nyíltan kimondja, hogy ő nem koffeinkutató, de figyelemmel kíséri az e témában folyó kutatásokat. Saját kutatásaiban az idegbénítóként ismert kémiai fegyverek indukálta rohamok kezelésére fókuszál. Tanulmányozza az agy elektrofiziológiáját és a rohamokkal járó pszichiátriai betegségeket. Eredeti posztja a Cociety for Neuroscience BrainFacts című blogján olvasható, és a Military Times weboldal is ajánlja.

 

illert a korán kelők ügyében a Military Times is megkérdezte, mivel a katonák jellemzően jóval reggel 8 óra előtt ébrednek. A kortizol az ő esetükben ébredéskor alacsonyabb, mint akinek hasára süt a nap, azonban az ún. ébredési kortizol válasz nevű jelenség a hajnalban kelőknél is hozzávetőleg 50%-os kortizol növekedést eredményez. A téma áttekintése a www.ncbi.nlm.nih.gov oldalon olvasható, mely azt javasolja, hogy még ezeknek az embereknek sem kell azonnal felhörpinteniük a kávét ébredés után. Bár gyaníthatóan, egy adag kávé a kortizol csúcs előtt ébredőknek sokat segíthet.

Az ébredési kortizol válaszra való tekintettel azonban még a hajnal 4-5 között ébredőknek is érdemes legalább egy órát várniuk a kávézással ébredés után.

Hozzászólások: