MIT MOND RÓLAD A MAJA HOROSZKÓPOD? MI AZ ÉLETFELADATOD?
Denevér (július 26.–augusztus 22.)
A maják úgy tartották, hogy a Denevér-szülötteknek annyira kifinomultak az érzékszerveik, hogy még azt is meghallják, amit mások csak gondolnak. Ennek köszönhetően úgy jellemezték őket, hogy nincs szükségük különösebb erőfeszítésekre ahhoz, hogy elérjék, amit akarnak, és hogy mindannyian szép eredményeket tudnak felmutatni. Hatodik érzékük kiválóan működik, és a legrosszabb, amit egy Denevér tehet, hogy nem hallgatja meg, amit a belső hangja súg – merthogy ez mindig helyes útmutatással szolgál számára. Nem is szeret hosszan tipródni egy-egy döntéshozatal előtt, legtöbbször a megérzéseire hallgat és ezt a későbbiekben sem bánja meg. Kiváló emberismerő, belelát mások fejébe, ezért nem könnyű félrevezetni vagy becsapni a Denevéreket. Higgadtságukat az élesebb helyzetekben is megőrzik, ezért remek vezető válhat belőlük, méghozzá olyan, akire beosztottjai fölnéznek és akiről tisztelettel beszélnek. Határozott és korrekt személyiség, komoly elvárásai vannak a többiekkel szemben, amiknek nem mindig könnyű megfelelni – ám akinek ez sikerül, azt egyenrangú félnek tekinti. Nem szeretik a tétlenséget, mindig találnak valamit, amivel lefoglalhatják magukat, és a problémák megoldását sem halogatják. Gyorsan és határozottan cselekednek, hogy minél hamarabb pontot tehessenek a megoldásra váró ügyek végére.
Skorpió (augusztus 23.–szeptember 19.)
A maják úgy gondolták, hogy azok, akik a Skorpió jegyében születtek, magukban hordozzák az emberiség bölcsességét, és egyik legnagyobb küldetésük az, hogy ezt meg is osszák a többiekkel. Személyes szabadságuk rendkívül fontos a számukra, ugyanakkor foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, ami az övék. Ez a kettősség minden mozzanatára jellemző, emiatt nehezen kiismerhető, szeszélyei miatt sosem lehet unatkozni mellette. Nem törekszenek mindenáron arra, hogy jóban legyenek másokkal, ennek ellenére könnyen teremt kapcsolatot a környezetében élőkkel, és barátságai általában hosszú távra szólnak. Remek a memóriája, ügyel a részletekre és rendkívül figyelmes – emiatt nehéz csőbe húzni. Aki megbántotta, annak idővel képes megbocsátani, ám soha nem fogja elfelejteni a kellemetlenséget, így jobb nem ujjat húzni vele. Ugyanakkor azt sem felejti el soha, ha jó voltál hozzá, és a kedvességet kamatostul visszaadja. Erős az intuíciója, könnyen beleéli magát mások helyzetébe, ezért igen empatikus. Ennek köszönhetően hamar ráérez arra, kinek mi a gyenge pontja, így ha támadásba kell lendülni, tökéletesen tudja, hova kell böknie. Az egyenesség és az őszinteség kiemelten fontos számára az élet minden területén, és ezt nem is rejti véka alá.
Szarvas (szeptember 20.–október 17.)
A maják varázslatos állatnak tartották a szarvast, ezért meg voltak győződve arról, hogy a jegy szülöttei elegáns megjelenésűek, kellemes személyiségűek és kivételesen bájosak. Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően emberi kapcsolataik kiegyensúlyozottak, és az esetek túlnyomó részében a környezetükben élőktől is hasonló viselkedésre számíthatnak. A nyugalom és a harmónia rendkívül fontos számukra, mindig törekszenek arra, hogy béke uralja a környezetüket. Ha mégis fekete felhők gyülekeznének a fejük felett, mindent megtesznek azért, hogy a lehető leghamarabb elhessegessék azokat. Nagyon szeretik a természet közelségét, igazán megnyugtatja őket, ha a szabad levegőn tartózkodhatnak. Kreatívak és érzékenyek, fantáziájuk gazdag, képzeletük élénk, ennek köszönhetően az alkotó tevékenységekben gyakran érnek el sikereket. Könnyen megbántódnak, sérülékeny a lelkük, sokszor olyan dolgokat is a szívükre vesznek, amik másoknak meg sem kottyannak. Kedvességükkel szinte mindenkit elbűvölnek, nem beszélve külső adottságaikról: bájosak és megnyerőek, titokzatos vonzerővel felruházva.
Bagoly (október 18.–november 14.)
A maják úgy gondolták, hogy a Bagoly-szülöttek különleges, sámáni képességekkel jönnek a világra, akik belelátnak mások lelkébe és érzéseibe, és akik szavak nélkül is kapcsolatba tudnak lépni a többi emberrel. A legtöbb Bagoly jegyű valóban különösen erős intuícióval van megáldva, megérzései, ösztönei ritkán viszik rossz irányba, ezért jól teszi, ha hallgat azokra. Kifejezetten jó emberismerő, rendkívül jó megfigyelő, semmi sem kerüli el a tekintetét, ami fontos. A rossz szándékot, a gonoszságot messziről felismeri, még azelőtt, hogy a többiek egyáltalán gyanakodni kezdenének. Ha tehát egy Bagoly-szülött valakire azt mondja, “nem ártana vigyázni vele”, akkor azt érdemes mindenképpen megszívlelni! Nem az a típus, aki azonnal a társaság középpontjába kívánkozik, inkább szépen lassan bontakozik ki. Elsőre ezért kissé zárkózottnak tűnhet, pedig nem az, sőt, kifejezetten barátságos és odaadó, csak épp időre van szüksége ahhoz, hogy ezt kimutathassa. Szórakoztató és intelligens beszélgetőpartner, akivel öröm minden együtt töltött perc, ezért sokan keresik a társaságát és szívesen fordulnak hozzá tanácsért is. Remek hallgatóság és jó meglátásainak köszönhetően ideális “mentor” is válhat belőle, átérzi a számára felvázolt problémákat, bele tudja élni magát mások helyzetébe. Kritikus és cinikus is, olykor kissé elhamarkodottan ítélkezik, kialakított véleményétől nehéz, de nem lehetetlen eltéríteni.
Páva (november 15.–december 12.)
A maja kultúrában kedvelt díszítőelemnek tartották a pávatollat, ám nemcsak szépsége miatt használták szívesen dekorálásra, hanem azért is, mert úgy vélték, hogy a páva egy rendkívül erős, magabiztos, megbízható védelmező állat, amire bátran rábízták magukat. A Páva-szülöttekről is azt gondolták, hogy biztonságot sugárzó személyek, akikre számítani lehet a bajban. Nemcsak magukat védik meg sikerrel, hanem az elesettekért is kiállnak – jó a szociális érzékük és kitartó barátok. Becsületesek és őszinték, nem kertelnek, kimondják, amit gondolnak. Ugyanezt várják el a környezetüktől is, nem szeretik, ha valaki hezitál vagy nem vállalja föl előttük a véleményét. Sajátos humorral áldotta meg őket a sors, amit nem csak arra használnak, hogy másokat megvicceljnek, hanem öniróniájuk is fejlett. A versenyhelyzetek doppingolják, ilyenkor még többet képesek kihozni magukból – emiatt azonban hajlamosak mindent az utolsó pillanatra hagyni. A halogatás után aztán alaposan rákapcsolnak, és olyan brilliáns teljesítményt nyújtanak, ami mindenkit lenyűgöz. Jó a művészi érzékük, kreatívak és szívesen végeznek alkotó tevékenységeket -ha munkájuk ezt nem teszi lehetővé, akkor legalább hobbiként. Társaságkedvelők és barátságosak, élvezik, ha minden szempár rájuk szegeződik. A közhelyes dolgoktól irtóznak, rendkívül fontos a számukra, hogy egy kicsit mindig kilógjanak a sorból.
Gyík (december 13.–január 9.)
A maják szerint a Gyík-szülöttek legfőbb ismertetőjegye a jó alkalmazkodó-képesség, illetve a rugalmasság. Úgy tartják, hogy a Gyíkok számára nem igen léteznek problémák, csak megoldások: akármit is hoz az élet, azt megpróbálják úgy kezelni, hogy a lehető legjobban jöjjenek ki belőle – és ez pozitív hozzáállásuknak köszönhetően szinte mindig sikerül is. Személyiségük rendkívül összetett, folyamatosan változó, ezért a Gyíkok nehezen kiismerhetők. Törekszenek arra, hogy megismerjék saját magukat és feltérképezzék belső világukat. Talán ennek a folyamatos belső fejlődésnek köszönhető, hogy a legváratlanabb helyzetekhez is képesek alkalmazkodni, és megpróbálnak mindenáron túlélni! Kedvesek, szeretnivalók és udvariasak, ugyanakkor néha igencsak provokatívak, ezzel van, hogy kihoznak másokat a sodrukból, de ők ezt egy cseppet sem bánják. Őszinték és határozottak, nem szoktak a zavarosban halászni. Lépéseiket megfontolják és nyílt lapokkal játszanak, nem kenyerük a ravaszság, mások manipulálása vagy félrevezetése. A tisztelet különösen fontos a számukra, elvárják, hogy mások kellő tekintéllyel forduljanak feléjük, és cserébe ők is így tesznek. Ritkán táplálnak előítéleteket, alapvetően mindenkiről jót feltételeznek.
Majom (január 10.–február 6.)
A maják nagyra tartották a Majom-szülötteket, mert szórakoztató személyiségnek tartották őket, de humoruk mellett intuícióikat is becsülték. Felnéztek rájuk pozitív gondolkodásukért, nyitott elméjükért és éles eszükért. A bajban nagy segítséget jelent számukra a humor, amivel nem csak saját maguknak segítenek abban, hogy elfelejtsék a nehezebb pillanatokat, hanem a környezetükben élőknek is. A szabadság és a függetlenség fontos számukra, ragaszkodnak hozzá, hogy ezt valamilyen formában akkor is megőrizzék, ha kapcsolatban élnek. Imádnak utazni és új kultúrákat, embereket megismerni, szinte szivacsként szívják magukba az új ismereteket. Izgága természetűek, nehezen ülnek meg a fenekükön, folyton mehetnékjük van és új ingerekre vágynak. Emiatt előfordul, hogy meggondolatlanul hoznak döntéseket, de ezt ritkán bánják meg, hiszen derűs hozzáállásuknak köszönhetően mindenben megkeresik a pozitívumot. Nem tűrik, ha az orruknál fogva próbálják vezetni őket vagy ha valami az elképzeléseiktől eltérően alakul – ilyenkor hangot is adnak a sérelmeiknek, kikérik maguknak az irányukban tanusított bánásmódot. Szeretik, ha sokan mozgolódnak körülöttük, hízelgő számára, ha mások próbálnak a kedvükben járni. A mézesmázasság azonban nem hatja meg őket, sokkal többre becsülik az egyedi elképzeléseket és az újszerű gondolatokat.
Sólyom (február 7.–március 6.)
Nagy a kitartásod, céltudatos vagy és nagy erőkkel küzdesz céljaid megvalósításáért. Vezéregyéniségnek tartanak, és azok, akiket a védőszárnyaid alá veszel, mindenképpen jól járnak veled, mert elszántan harcolsz az érdekeik védelmében, így közkedvelt főnök vagy csapatvezető válhat belőled. Észjárásod gyors, könnyen tanulsz és a memóriád is brilliáns. A váratlan helyzetekben sem blokkolsz le, tudod, hogy mit kell tenned a legjobb megoldás megtalálásáért. Nem szereted a korlátokat, és azt, ha mások meg akarják mondani, hogy mit csinálj. A szabadság igen fontos számodra, ha ebben akadályoznak, könnyen kijössz a sodrodból. A többiek szemében érdekes vagy, szívesen barátkoznak veled és sokan keresik a társaságodat. Ez hízelgő a számodra, hiszen a barátok fontos szerepet töltenek be az életedben. Egyáltalán nem vagy visszahúzódó típus, néha mégis jobban érzed magad, ha félrevonulhatsz és rendezheted a gondolataidat. Jajj annak, aki ilyenkor rád töri az ajtót!
Jaguár (március 7.–április 3.)
A maják szerint a Jaguár testesíti meg a bátorságot és az elhivatottságot, küzdeniakarást és a céltudatosságot. Éppen ezért úgy tartják, hogy egy Jaguár-szülött sosem adja fel, teljes erőbedobással odateszi magát, hogy álmait megvalósítsa. Az életben felmerülő váratlan helyzetekkel félelmek nélkül szembenéz, és mindig ugrásra kész, hogy legyőzze az elé gördülő akadályokat. A Jaguárok mindig tudják, hogy mit akarnak, nem jellemző rájuk a bizonytalanság, a tétovázás. Rendkívül szenvedélyesek, de nem csak a munkában, hanem a magánéletben is! Erős az igazságérzete, örömmel kiáll másokért, és nem vár cserébe ellenszolgáltatást. Szívesen vágja a fejszéjét nagy fábá, nem retten vissza a komplikált helyzetektől, kivételes élvezettel tölti el a problémák megoldása, saját és mások teljesítményének túlszárnyalása. A feszített tempó cseppet sem vágja földhöz, kevés pihenés is elegendő neki ahhoz, hogy visszanyerje energikusságát. A külső szemlélők olykor agresszívnek láthatják, pedig valójában nem az. A férfi Jaguárok szívesen választanak olyan partnereket maguk mellé, akiket védelmezhetnek, míg a Jaguár nők arra vágynak, hogy szívük választottjától biztonságot kapjanak.
Kutya (április 4.–május 1.)
A maják rendkívül nagyra tartották a Kutya-szülötteket, mert felelősségteljesnek és megbízhatónak ismerték meg őket – éppen ezért szívesen bíztak rájuk nagy jelentősségű felatatokat. Nagylelkűek és jóindulatúak, akik örömmel segítenek a rászorulókon. Szeretetteljes személyiségűek, néha kissé visszahúzódóak, de szívük és szellemük mindig nyitva áll. Lelkesen teszik a dolgukat, ha elkapja őket a gépszíj, akár még családtagjaikat, barátaikat is képesek háttérbe szorítani, csak azért, hogy minden a legjobban alakuljon. Ez nem feltétlenül a munkahelyi feladataikra igaz, hanem például egy olyan projektre, melynek során másokkal tehetnek jót: például gyűjtést szervezni egy szegény családnak vagy gazdit keresni néhány árván maradt kiskutyának. Ami a szívükön, az a szájukon, emiatt kissé meggondolatlanok, és nem ritka, hogy olyan vizekre eveznek, ahol valójában semmi keresnivalójuk. Nem kertelnek, megmondják a véleményüket, de arra azért próbálnak odafigyelni, hogy ha lehet, ne rontsanak ajtóstul a házba. Céljaik megvalósítása során az eszükre hallgatnak, és nagyon is céltudatosak, a környezetük számára azonban úgy tűnhet, kissé csapongóak. Ez azonban nem igaz: rengeteg jó ötletük támad, és szeretnék mindet valóra váltani, sokszor akár egyszerre is. Szeretik a természetet és szívesen forgolódnak társaságban, jó csapatjátékosok.
Kígyó (május 2.–május 29.)
A maják körében a kígyóhoz nem társulnak negatív érzetek, ezért cseppet sem kell magadat kellemetlenül érezned, ha ez a maja csillagjegyed! Az ő kultúrájukban ez az állat a bölcsességet testesíti meg, ezért érdeklődőnek, nyitottnak és rendkívül gyors észjárásúnak tartják a Kígyó-szülötteket. Mindig készen állnak a tanulásra, az új dolgok elsajátítására, könnyen meglátják a lényeget és az összefüggéseket. Szeretik a szépet és vonzódnak a művészetekhez, sok esetben maguk is rendelkeznek alkotói vénával. Érzékenyek és kifinomultak, mindig törekszenek az elegáns megjelenésre, ám soha nem hivalkodóak, harsányak. Céljaik eléréséért tudatosan tesznek, egyáltalán nem jellemző rájuk a forrófejűség és a meggondolatlanság: lépéseiket átgondolják, mérlegelik a lehetséges következményeket és nyugodtan cselekszenek. Kitartóak és határozottak, ha valaki az útjukba áll, azzal bizony nem finomkodnak, ezért jobb, ha nem akadályozzák őket terveik megvalósításában – méregfogával igen fájdalmas sebet ejthet az illető legérzékenyebb pontján, amit a Kígyó-szülött rövid időn belül könnyen föltérképez! Akiről viszont tudják, hogy mellettük áll és számíthatnak rá, azzal végtelenül kedvesek, figyelmesek és viszonozzák a pártfogást. Ideális barátok, ha azonban megharagszanak, sosem felejtik el a történteket, és mindig is szívükben hordozzák a tüskét!
Nyúl (május 30.–június 26.)
A maják szerint a Nyúl-szülöttek rendkívül termékenyek, ám nem kizárólag a szó szoros értelmében: könnyen találnak megoldást olyan helyzetekben is, amikor mások megbénulnak a félelemtől, és remek újító ötletekkel rukkolnak elő, ha a szükség úgy kívánja. Fantáziájuk élénk, okosak és gyors gondolkodásúak. Amibe belekezdenek, azt szeretik végigvinni, és rendkívül fontos számukra, hogy munkájuknak mindig bőséges gyümölcse legyen. Semmit sem csinálnak ímmel-ámmal, amit a fejükbe vesznek, azt meg is akarják valósítani. A barátság, a másokkal való kommunikáció kulcsfontosságú az életükben, nagyon szeretnek társaságban mozgolódni és jól dolgoznak csapatban. Általában kiterjedt baráti körrel rendelkeznek, és akkor sem válnak visszahúzódóvá, ha ismeretlenekkel találkoznak. Intuitívak és empatikusak, ezért könnyen “ráhangolódnak másokra”. Ennek köszönhetően jó emberismerők és könnyen szót értenek másokkal. Kifinomultak és elegánsak, szeretnek csinosan öltözködni és mindig adnak a jó megjelenésre. Nem csak magára, hanem környezetére is igényes, családtagjaival, szeretteivel rendkívül figyelmes, igen gondoskodó típus. Jó a humorérzéke, időnként azonban ironikusabb a kelleténél, emiatt csípős megjegyzések hagyhatják el a száját. A mércét azonban nem csak másokkal szemben állítja magasra, hanem saját magával szemben is, maximalizmusával gyakran saját magának okoz fejfájást.
Teknős (június 27.–július 24.)
A maják nagy tisztelettel tekintettek a Teknős-szülöttekre, mert megfontoltak, bölcsek és kitartóak. Az isteni bölcsesség nagyköveteinek tartották őket, mert semmit sem tesznek meggondolatlanul, elhamarkodottan. Csodálták őket a türelmükért, higgadtságukért és nyugalmukért. A Teknős-szülöttek nem szeretik a kapkodást, kifejezetten rosszul viselik a “rohanó életmódot”. Sokkal inkább kedvükre való a nyugodt tempó – kikapcsolódásként szívesen tartózkodnak a szabad levegőn, a természet közelségében. Önkontrolljukat szinte soha nem veszítik el, ám ha nagy ritkán mégis megtörténik, jobb távol maradni tőlük! Céljaik eléréséért lépésről-lépésre haladnak, nem jellemző rájuk, hogy a dolgok közepébe vágjanak és fejetlenül kapkodjanak. Spirituális beállítottságúak, alapvetően hisznek az emberi jóságban, senkiről nem feltételeznek rosszat – azok azonban, akik csalódást okoznak nekik, örökre elveszítik a bizalmukat! Igaz ez a szerelmi életükre is: ha párjukat hűtlenségen érik, bizony kő kövön nem marad! Első pillantásra megközelíthetetlennek, visszahúzódónak tűnhetnek, hiszen nem tartoznak azok közé, akik minden áron a társaság középpontjába akarnak kerülni. Fokozatosan engedi közel magához az embereket, s ha ez megtörtént, rendkívül kedves, odaadó, figyelmes társra, barátra lelhetünk a személyében.