Tények és tévhitek: Szulejmán legfőbb bizalmasa
Az Oszmán Birodalom feje érthető okokból mindenkivel szemben elővigyázatos volt, ám neki is szüksége volt valakire, akiben a végletekig megbízhatott.
Mint az ismeretes, Ibrahim Pargából származott. A görög Parga akkoriban Velencéhez tartozott, s a fiú ebben a keresztény faluban született, feltételezések szerint Szulejmán szultánnal körülbelül egyazon esztendőben, 1493-ban. A gyermeket még kiskorában ? 6 évesen ? török kalózok ragadták el családjától, hogy eladják rabszolgának. Az Oszmán Birodalom fővárosában meg is vásárolták a piacon, egy nőhöz került, aki felfedezte eszét és taníttatni kezdte. A fiúcska megtanult hegedülni és számos más területen kimagaslott tehetségével. Az évek során több nyelven megtanult. Beszélt és olvasott perzsául, görögül, szerbül és olaszul is. Nem sokkal később a polihisztor-palántát elajándékozták: így került Ibrahim az akkor még szintén kiskorú şehzade Szulejmán tulajdonába.
Mivel gyermekekről volt szó, nagyon hamar szoros barátság fonódott a két fiatalember között, annak ellenére, hogy Ibrahim tulajdonképpen csak egy egyszerű szolga volt. Amikor I. Szulejmán trónra került, akkor sem változott meg kettejük irigylésre méltóan jó viszonya, olyannyira, hogy 1523-ban mindenki legnagyobb megdöbbenésére nagyvezírré nevezte ki. Ezzel a tettel minden korábbi szigorú törvényt és szokást figyelmen kívül hagyott, felbosszantva ezzel a politikai elitet, akik elvárták volna, hogy a tisztséget viselő személy nem csak, hogy született oszmán legyen, de azt is, hogy rendelkezzen minden olyan ismerettel és tapasztalattal, ami nagyon is fontos egy ilyen felelősségteljes pozícióban. Továbbá külön felháborítónak ítélték meg, hogy aránytalanul gyorsan és könnyedén jutott ilyen magas ranghoz.
A bizalmas nem kis részben felelt azért, hogy az oszmánok ideológiája és stratégiája akkoriban olyan volt, amilyen, s hogy Magyarországgal szemben milyen politikát folytattak. Rendkívüli tehetséggel látta át a szövevényes politikai szálakat, mindig érezte, kihez vagy mihez kell fordulni a siker érdekében. Olvasottságával és műveltségével képes volt helytállni és kompenzálni csekélyke hadászati tapasztalatait. Történészek szerint zseniális diplomata volt, imádta az irodalmat, csak úgy falta a könyveket. Kedvence volt az európai irodalom, mely műveket azért is fontosnak tartotta ismerni, hogy ezzel is bővítse ismereteit riválisaikkal szemben, remélve, hogy valamit hasznosíthat majd belőlük nagyvezíri teendői során. Kedvenc történelmi személyisége Nagy Sándor volt, akit Szulejmánhoz hasonlított: úgy vélte, hogy a padişah is képes olyan hatalomra és dicsőségre szert tenni, mint egykor ő, életre hívva ezzel egy új világbirodalmat. Alexandrosz egyébként az iszlám világban kedvelt alak volt, sokak példaképe, nem csupán a szultáni bizalmas nézett fel rá áhítattal, de Szulejmán és az ő édesapja is.
Ibrahim vonzódott a természetfeletti dolgokhoz, különös tekintettel a jövendőmondás titokzatos tudományához, s mindezt személyes tapasztalatokra alapozta. Úgy hitte, hogy mikor gyermekként az uralkodóval egy (állítólagos) jövendőt rejtő könyvet olvastak, az valóban megírta számukra az igazságot: beteljesedett mind az ő szédítő és gyors karrierje, mind pedig a padişah sikeressége. E bizonyítékok után abban sem volt kétsége, hogy Szulejmán uralma alá hajtja a Római Birodalmat, eleget téve ezzel a fényességes Allah akaratának. Hite nagyban hozzájárult sajátos politikai programjának kidolgozásához, s minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a szent cél beteljesüljön. I. Ferdinánd követei azonban 1528-ban próbálták jobb belátásra bírni a nagyvezírt: még a legnagyobb uralkodók sem voltak képesek soha minden akaratukat véghezvinni.
A bizalmast elöntötte a méreg, amikor 1530-ban értesült a hírről, miszerint V. Károly német-római császárrá kívánja koronáztatni magát. Ibrahim szemében az egyedüli császár Szulejmán volt, sőt, maga az uralkodó sem üdvözölte az információt. A pargal? két évvel később nem titkoltan azzal a céllal vezetett hadjáratot, hogy uralkodója érdekeit képviselje. A cél történészek szerint nem kevesebb volt, minthogy Szulejmán és V. Károly összecsapjon és kiderüljön, melyikük a világ ura. ?Hispánia királya már régóta mondogatja, hogy Törökország ellen akar vonulni. Én azonban Isten kegyelméből hadseregemmel ellene fordulok? ? üzente Szulejmán.
Az igazság viszont az volt, hogy tulajdonképpen egyikük sem akart valódi, véres összecsapást, vérrontást, inkább csak szimbolikusan csaptak össze. Ennek hatására szerveződött meg az a hatalmas és pompás szultáni diadalmenet, melynek során leírhatatlan pompával vonult be a padişah Nišbe és Belgrádba. Az ókori Rómát idézték meg ezzel, a császár fenségességét és mindenhatóságát vizualizálva. E diadalmenetből származik az ?il Magnifico?, vagyis ?a Csodálatos? Szulejmán-kép, mely jelző a sorozat eredeti címéből is visszaköszön. [Muhteşem Yüzy?l/Magnificent Century = Csodálatos század]
1536-ban azonban Ibrahimot is utolérte végzete: kegyvesztett lett, így életét vették, összes vagyonát pedig elkobozta az állam. A kivégzés magyarázata az volt, hogy a nagyvezír elárulta uralkodóját, mivel saját magát is szultánnak merészelte nevezni. Ibrahim valóban vétett az uralkodó belé fektetett bizalma ellen, ám a kivégzése hátterében valójában mégsem ez állt, ugyanis olyan nagy hatalom birtokosa és titkok tudója volt, mely sok ellenséget szült neki az évek alatt. Rengetegen pályáztak a helyére, s kívánták gyors és végzetes bukását. Az egyik ilyen személy a szultán felesége, Hürrem volt. Arra azonban nincsen egyértelmű és minden kétséget kizáró bizonyíték, hogy ő volt az értelmi szerző és csak és kizárólag az ő kívánalma alapján küldte hóhérkézre a szultán egykori bizalmasát. Sokkal valószínűbb, hogy Hürrem csak rásegített mások vélt vagy valós vádjaihoz az uralkodónál, tekintve, hogy neki is érdekében állt a nagyvezír ellen irányuló heves hangulat manifesztálódása. Érdekesség, hogy a szultán megbánta egykori barátja megöletését ? verseiben, leveleiben még húsz évvel később is gyakran emlegeti és siratja őt és barátságukat.
Ibrahim, ahogy a sorozatban is látható, Szulejmán szultán húgát, Hatice szultánát vette nőül, mely menyegzővel automatikusan a tiszteletreméltó család tagjává vált. A valóságban azonban közel sem volt ennyire romantikus kettőjük kapcsolata: feltételezések szerint a bizalmas elsősorban sokkal inkább érdekből kereste barátja kétségtelenül szemrevaló húgának kegyeit. Hatice házasságuk alatt két leánygyermeknek adott életet: Han?mnak és Fülanének. A feleség 2 évvel férje kivégzése után hunyt el.
Forrás: http://starity.hu/magazin/40597-tenyek-es-tevhitek-szulejman-legfobb-bizalmasa