Netbulvár

Tények és tévhitek: Szulejmán nevető asszonya

Szulejmán szultán felesége volt Hürrem, akiért a kortársak közül sokan nem rajongtak. Ez a hatalmas ellenszenv azonban pletykáknak is szárnyat adott, de mi most eloszlatjuk a félreértéseket.

I. Szulejmán szultán uralkodásának első néhány évtizedében összesen két ember volt az, akikbe minden bizalmát fektette. Egyikük a mai Görögország területéről származó Ibrahim paşa és nagyvezír volt, a másik pedig akármilyen hihetetlennek is tűnik, egy nő: Hürrem szultána, a padişah későbbi felesége.

Az asszony származását tekintve rengeteg verzió született az évszázadok alatt, mégis a legvalószínűbb az a teória, hogy rogatini volt, mely település akkoriban Lengyelországhoz tartozott, napjainkban pedig Ukrajna területén található. Hürrem igazi neve Alexandra, de a mai napig hívják Roxalanának, Rossolanának, Rosanne-nek, La Rosának. A rabszolgából lett szultána édesapja elmondások szerint ortodox vagy görög katolikus pap lehetett. A lengyel földhöz tartozó terület akkoriban igen megsínylette a tatárokat: sokakat elraboltak, majd jó pénzért eladták őket rabszolgának ? feltételezhető, hogy Alexandra is erre a sorsa jutott, s később valamelyik oszmán rabszolgapiacon bukkant fel ismét. Itt esett a választás több lány között rá is, az akkor még şehzade Szulejmán számára.

Ibrahim és Hürrem is egyaránt a padişah maximális bizalmának és kegyességének köszönhette, hogy az akkor megszokotthoz képest viharos gyorsasággal lépdeltek felfelé a képzeletbeli ranglétrán. Szulejmán ugyanis néhány új rendeletével és kívánalmával egészen egyszerűen felrúgta a korábban vasszigorral megtartott oszmán jogszokást és protokollt. Nagy felháborodást keltett egyaránt Ibrahim nagyvezírré és paşává nevezése, valamint az is, hogy Hürrem lett hivatalos felesége, lévén, mindketten csak az oszmánok kegyességéből maradhattak életben egykori gyaur voltuk ellenére. Természetesen mindketten muzulmán hitre tértek át meglehetősen korán, ám ettől függetlenül ferde szemmel figyelték őket. A szultáni házasságok egyébként teljesen természetesnek számítottak akkoriban, hiszen ez remek lehetőséget teremtett arra, hogy az oszmán dinasztiák terjeszkedjenek és még több, még nagyobb terület felett uralkodhassanak. Kezükben összpontosulhattak hatalmas seregek, arról nem is beszélve, hogy rövid pórázon tarthatták az ellenlábas muszlimokat és a keresztényeket is. Szulejmán esetében azonban Hürremmel ilyen előnyökre nem tehetett szert: a lány ugyanis teljesen árva volt, egyedül a szultánt tartotta igazi családjának, illetve a vele közös gyermekeiket.

Alexandra a feltételezések szerint ajándék volt az újdonsült padişahnak, bár az sem kizárt, hogy még szandzsákbégként kapta a leányt. Ezt azért sem lehet tudni ilyen pontosan, mivel amikor egy herceg elérte a nagykorúságot, akkor elhagyta Konstantinápolyt és nevelőjével, édesanyjával, valamint néhány szolgával együtt átköltöztek a számukra kijelölt hercegi szandzsákba. Itt került sor a şehzade uralkodásra való felkészítésére.

Kevesen tudják, de Szulejmán az édesapja uralkodásának ideje alatt már több gyermeket is nemzett, ám mire trónra került, már csak Mustafa herceg maradt életben. Így történt meg az, hogy Mustafa anyja, Gülbahar (ill. Mahidevran) hászekiként foglalta el helyét gyermeke apjának palotájában. Ez azt jelentette, hogy a padişah anyja (Ayşe Hafsa), azaz a valide után ő volt a második legrangosabb nő a háremben. A szultánnak többek között Gülfem (a sorozatban Hatice társalkodónőjeként jelenítik meg) is szült gyermekeket, például Mahmudot, de pontos számukról és neveikről nem igazán vannak pontos információk. Továbbá Mahidevran sem egyetlen utódot hozott a világra ? állítólag, volt még egy közös lányuk, Raziye is, aki feltételezések szerint Bayeziddel azonos évben született, de olyat is olvasni, hogy egy Ahmud nevű herceg is világra jött a szultán és Gülbahar egyik együttléte eredményével.

Alexandrát a szultán keresztelte el Hürremnek, mely jelentése nevető. A rabszolgalány nem csak elrabolta az uralkodó szívét, de 1521-ben még egy şehzadéval (Mehmed) is bővítette az ottomán családot, így természetesen ő is hászeki lett, mint Mahidevran. De a gyermekáldás ezzel nem állt meg: Hürrem szinte évente adott életet kilenc esztendő leforgása alatt újabb és újabb gyermekeknek. 1522-ben Mihrimah, 1523-ban Abdullah, 1524-ben Selim, 1526-ban Bayezid, 1530-ban pedig Cihangir született meg. A kis Mihrimah kivételével mindegyikük fiú volt, de sajnálatos módon az 1523-ban világra jött Abdullah születését követően nem sokkal meghalt.

Hürrem a leírások és fennmaradt festmények alapján nem volt különösebben szép nő, ellenben mindig vidám volt, vonzó jelenség, aki képes volt az ujja köré csavarni a férfiakat, bár ezt elsősorban a szultánnal tette, hiszen valóban szerető és hű felesége volt élete végéig. Ezen kívül roppant ravasz és okos asszony hírében állt, nem igazán sikerült őt soha becsapnia senkinek, mindig rájött, ha ártani akartak neki. Nagyravágyó és féltékeny is volt, tett róla, hogy rajta kívül más nő ne is nagyon kerüljön intim helyzetbe szerelmével. Az uralkodó ágyasait rendszerint sikerrel állította félre, továbbá nagy hatalomra is szert tett, hiszen elég kitartó és eszes is volt hozzá. Hogy elérje célját, tulajdonképpen bármire képes volt, ám sohasem nyílt lapokkal játszott, ő inkább a háttérből, észrevétlenül irányította az embereket és az eseményeket. Átlagon felüli politikai érzékkel is rendelkezett, férjének rengeteget segített hadjáratai során. Ezek a jellemvonások a török sorozatban is nagyszerűen látszanak, melyek bár eltúlzottnak tűnhetnek, mégis történészek szerint nagyon hasonlóan viselkedhetett Hürrem a valóságban is.

1530-ban került sor az idősebb hercegek körülmetélésére, melyet követően Gülbahar és fia, Mustafa távozott a konstantinápolyi háremből, azzal a céllal, hogy a şehzade a számára kijelölt szandzsákba költözzön és megkezdje felkészülését az uralkodói feladatok ellátására. Ezzel Hürrem megszabadult legfőbb ellenségétől, Mahidevrantól (akivel a korábbiakban már fizikailag is bántalmazták egymást) és koncentrálhatott saját gyermekeire és az uralkodóra. Mahidevran távozásával kapcsolatosan többfajta teória is született, ám egyik sem bizonyul ennél hitelesebbnek. (Tévesen sokan úgy gondolják, hogy a szultán kivégeztette Mahidevran hászekit, ám erről szó sem volt. Gülbahar nem csak Hürremet, de még Szulejmánt is túlélte.)

1534-ben elhunyt a padişah anyja, Ayşe Hafsa szultána, ezzel pedig Hürrem lett a hárem teljhatalmú asszonya, hiszen nem csak Szulejmán törvényes felesége volt, hanem immár valide is, azaz anyaszultánnő, akinek kezébe került az egész hárem irányítása. Mint ahogy azt már korábban is írtuk, Hürrem és Szulejmán házasságának pontos dátuma ismeretlen, sokféle feltételezés létezik ezzel kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy az uralkodó csak anyja halála után tudta elvenni törvényesen is szeretett asszonyát.

1536-ban Ibrahim paşa és nagyvezír sötét dolgaira ? feltételezhetően a mindig résen lévő Hürrem némi ráhatásának segítségével ? fény derült, így a csalódott és sértett uralkodó kivégeztette egykori bizalmasát. Az új valide így megszabadult párja legbensőségesebb bizalmasától és politikai tanácsadójától, akivel, mint ismeretes, nem ápolt túl jó viszonyt. Az viszont a mai napig nem bizonyított tény, hogy Hürremnek bármilyen nagyobb szerepe lett volna Ibrahim kivégzésében. Sokkal inkább feltételezhető, hogy az embereket nagy mértékben felháborította a rabszolgából lett uralkodó aránytalanul nagy hatalma és szerencséje, így egyfajta Hürrem-ellenes hangulat szítódott az alattvalókban, mely aztán így nyert visszhangot.

Az viszont tény, hogy Ibrahim paşa és felesége, Hatice Gülbahar gyermekét, Mustafát tartotta a trónra leginkább alkalmas hercegnek, s ez igencsak szúrta Hürrem szemét. Az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy miután Mahidevran fiával Manisába költözött, a bizalmas és a szultán húga továbbra is tartotta a kapcsolatot mind a hászekivel, mind pedig Mustafával. A nagyvezír és neje véleményét sokan osztották, például a janicsárok is.

Hürrem hatalma azonban a továbbiakban ismét csak terjeszkedett: 1541-re a régi szerájból áttette székhelyét az új szerájba, azaz a Topkapi palotába. Itt volt ugyanis a szultán lakrésze, s itt ülésezett a díván is, mely a birodalom legfőbb döntéshozójának számított. 1541-ben a régi szeráj ugyanis leégett, s ez az esemény ismét csak Hürremnek kedvezett. A történetírók ezen költözéstől datálják a ?nők szultánátusát?, mely a szultáni feleségeknek és validéknek az udvari frakcióharcokban és az Oszmán Birodalom politikai döntéseiben játszott jelentős szerepét jelenti, s, ami IV. Murád anyjának haláláig ki is tartott (1651).

Hürrem anyatigrisként védte, óvta és egyengette gyermekei útját, bízva abban, hogy az ő fiai közül kerül majd ki az újabb padişah. Abban az esetben ugyanis, ha Mahidevran fia, Mustafa kerül a trónra, az egyenlő annak a halálos ítéletnek az aláírásával, ami az ő gyermekei sorsának végét, s minden valószínűség szerint az övét is jelenti. Akkor ugyanis, ha Mustafa herceg örökli a trónt, jogában áll gyerekei mellett Hürremet is eltenni láb alól. E kegyetlen törvény, mely kimondja az új uralkodó kötelességének testvérei és unokaöccsei kivégzését, még II. Mehmed idejében kerültek bevezetésre, annak érdekében, hogy ezzel elkerüljék a testvérharcot. 1402 és 1413 között ugyanis egy ilyen ellentét kishíján felbomlasztotta a birodalmat.

1541-ben, amikor Szulejmán éppen Magyarország elleni hadjáratán dolgozott, Hürremnek sikerült kiharcolnia, hogy Mustafa herceg székhelyét tegye át Manisából Amasjába. Egy év múlva Manisa Mehmedé lett. Szeretett fiát azonban 22 esztendősen váratlanul elveszítette, így módosítania kellett tervét saját gyermekei érdekében. 1544-ben vőjét, Rüstem paşát nagyvezírré nevezték ki, akibe minden reményét belefektette avégett, hogy Mustafa eltűnjön az útjukból. Rüstem anyósa akaratának eleget téve hamis levelet írt a şehzade nevében a perzsa şah számára, mellyel az oszmánok gyűlölt síita riválisával való összejátszást kívánta bizonyítani az uralkodó felé. 1553-ban a Safavida Dinasztiával való ellentét ismét felerősödött és üzentek a padişahnak, hogy a janicsárok lázadnak és Mustafát követelik parancsolójuknak. A szultán a helyszínre ment, ahová fiát, Mustafát is odarendelte, azzal az indokkal, hogy együtt harcoljanak a safavidák ellen. Arra azonban a herceg nem számított, hogy apja sátrába lépve hóhérok várják és a halálba küldik. A vétlen şehzade halála a seregben felháborodást keltett, ennek elhallgattatása érdekében Szulejmán leváltotta vejét és helyére kinevezte Kara Ahmed paşát, aki viszont a kivégzett hercegnek és annak anyjának pártján állt. Hetekkel később a padişah hóhérai megölték Mustafa kiskorú fiát, Mehmedet is. Ez a mészárlás azonban olyannyira megviselte lelkileg Hürrem legkisebb fiát, Cihangirt, hogy nem sokkal később ő is meghalt. 1555-ben Kara Ahmedet a szultán kivégeztette, majd posztját visszaadta Rüstemnek. Ekkor Hürrem és a paşa ismét összefogtak. Céljuk az volt, hogy megteremtsék a körülményeket Bayezid számára ahhoz, hogy ő legyen az új szultán, szemben bátyjával, Selimmel, aki éles eszű és szemű anyja meglátása szerint nem igazán volt alkalmas egy ilyen nagy feladat ellátására. 1558-ban azonban Hürrem elhunyt, így kiesett kezéből az irányítás vezérfonala. Bayezid lába alól szerető édesanyja támasza nélkül kicsúszott a talaj, s amikor apja Kütahjából Amasjába akarta küldeni, fellázadt ellene. Valóban nem volt alaptalan aggodalma, hiszen minél közelebb lakott valaki a fővároshoz, annál nagyobb eséllyel indult az uralkodás lehetőségéért: apja haláláról először értesült, így bőven maradt ideje arra, hogy a helyszínre érjen és szimpátiát keltsen a politikai elit és a janicsárok tagjai között.

Bár Rüstem még nagyvezír volt, de már nem tudta megakadályozni azt, hogy védence a vesztébe rohanjon: Bayezid ugyanis bátyja ellen toborzott sereget. Tovább nehezítette helyzetét, hogy apja is Selimet támogatta, így nemsokára leverték lázadó katonáit. Bayezid túlélte ugyan, de amikor a perzsa şahhoz menekült segítségért, Szulejmán utána küldte hóhérait, akik a szultán fizetségéért cserébe engedélyt kaptak a şahtól arra, hogy perzsa földön végezzenek az ifjú herceggel.

Alexandra azon kívül, hogy egész életében gyermekeiért harcolt, haláláig hű társa volt jóban és rosszban a padişahnak, aki szigetvári végzetéig gyászolta egykori feleségét. Hürrem halála nagyon megviselte, egy levelében így búcsúztatta: ?A mennyeket fekete felhők fedték be, nincs pihenés számomra, nincs levegő, se gondolat, se remény. Szerelmem, egyfajta félelem az, erős, ahogy vérzik a szívem, tönkreteszi húsomat. Élni, mit higgyek, szerelmem… Hogyan kell szembenézni egy új nappal. Megöltem, meggyilkoltam az elmém, a szívem megállt hinni benne többé, nem érzem testemen hosszan a kezeid, a fényességed. Én lemostam, letöröltem a világot, lelki bánatom érted van, szerelmem. Erő, nincs több erőm, hogy elárulja nekem, csak hit van, a hit a te érzelmeidben, nem a húsban, de az én szívemben, én sírok, sírok érted, szerelmem, nem óceán, több mint óceán az én könnyeim érted, Hürrem…? Még akkor is tartották egymással a kapcsolatot, amikor Szulejmán hetekre, hónapokra, évekre eltűnt otthonról egy-egy háború, hadjárat kedvéért. Bizalmasokkal üzentek, leveleztek egymással és ezen levelek egy része a mai napig olvasható. A szerelmes asszony mindenről tájékoztatta férjét, az otthoni közhangulattól egészen érzelmei folytonos, már-már költőien gyönyörű bizonygatásáig.

Hürrem rengeteg ellenséggel rendelkezett, volt, aki halála után el is átkozta, mint orosz boszorkányt. Sokan vélték úgy, hogy valamilyen mágiával babonázta meg a szultánt, valamint, hogy annak szinte minden döntése mögött a gyűlölt nő befolyása sejthető. Azonban voltak sokan olyanok is, akik legyintettek ezekre a híresztelésekre és csupán úgy vélték: ?Hürrem csak egészen egyszerűen kitűnően ismerte a szultán természetét.?